Valóság és ami mögötte van

Mindig nagy derültséggel tölt el, amikor nagyszakállú bölcsességként, netán tudományos teóriaként olvasok viszont valami olyan gondolatot, amin nekem - és a többi, még valóban széleskörű és összefüggéseiben megismertető tananyagon nevelkedett társamnak - az érettségiig át illett rágnunk magunkat.
Mi az anyag?
Egy hullám természetű egységekből felépülő rendezett halmaz, fizikai tulajdonságokkal
Mi az idő?
A változás mértéke, mértékegysége a sumér kultúrából örökölt hatvanas számrendszerben számított perc, és a Naprendszer inerciarendszerének Földről érzékelhető, periodikus változásai.
Mi az élet?
Az energiaáramlás anyagkombinációkon keresztül történő szabályozása.
Mi az élet célja?
Az alacsonyabb energiaszintre juttató rendszerek folyamatos változásokon keresztüli fejlődése.
Mi az emberi lét célja?
Ennek a fejlődésnek a továbbvitele a szerves anyagrendszerekből a szervetlen anyagrendszerek felé.
Mi a halál?
Részvétel ökológiai rendszerünk anyagi körforgásában.
Van-e lélek?
Amennyiben a hullámtevékenységeket fenntartó energiát annak nevezzük, igen.
Van-e Isten?
Isten mindenkinek ott kezdődik, ahol a tudománya véget ér.

Idáig mindenki eljuthat tizenéves korára, aki csak veszi a fáradtságot, és a tankönyveiben található ismereteket alaposabban végiggondolja. Persze utána érdemes elgondolkoznia azon is, hogy mik a társadalom szabályai, és ő ezekkel játszva hogyan szeretné elérni, hogy ne legyen gondja hideggel, éhezéssel, társadalmi megítéléssel. Persze, aki ezt nem fogja fel, azt kényszerítik a társadalmi megfelelésre, és egy társadalmat éppen emiatt jellemez mindennél jobban, hogy mennyit kell alkalmaznia a kényszerből:
Minden társadalom saját magának neveli ki az egyedeit. Erre hozza létre az államformáját, ehhez tartja fent, e célból fejleszti. Ugyanis az államnak semmi más értelme nincs, mint a jövő generációk minél jobb és alaposabb felkészítése, az ehhez szükséges környezeti és szellemi feltételek megteremtése. Nem az egyedekről szól, hanem a társadalom egészéről, a generációk egymásutánjairól. A helyes működés egy mellékterméke az általános egyéni jólét. Aki mindez átlátja, érti a rendszer működését és megtalálja benne a helyét, az szükségszerűen arra az életszínvonalra jut, amit a társadalma optimálisan biztosítani képes számára.
Ha viszont a társadalom rosszul működő államot tart fent, az elsőként az egyedei neveltetésében fog kiütközni: megjelennek a parazitái, a szipolyai, sőt, akár a gyilkosai is. Olyan szabályok jönnek létre, amiben a társadalmat építő egyedek az optimálisnál alacsonyabb életszínvonalat képesek csak elérni, mivel a többlet a társadalomra nézve haszontalan, káros tevékenységgel foglalkozóknak jut.
Itt eltolódik a fókusz: a társadalmi célról a jövő generációról az egyén, vagy a saját utód felé.
Továbbá nem működik az immunitása más társadalmak felé: beereszt olyan hatásokat, amik az ő energiáit, többleteit elvonják egy másik társadalom felé. Ennek az immunitásnak szintén társadalmi szinten kell megfelelni:Egy társadalom ugyanis természetes úton egy övénél jobban működő társadalom részévé válik, átvéve annak kulturális jegyeit, államformáját. Unió képződik - társadalmak tömbösödése egységes államforma alatt.
Amíg ez a multinacionalizálódás konfliktus nélküli folyamat, addig ugyanúgy a jól működő társadalom ismérve, mint az általános jólét emelkedése és ezzel az egyedek optimális életszínvonalának javulása.
A rossz társadalmi berendezkedések terjeszkedése általában beteges folyamat: saját magában generált hiányait kell - akár végletes konfliktusok útján is - kívülről pótolnia.
A betegség okai szintén jól ismertek mindazon tájékozott tizenévesek számára, akik megfelelő környezetet és oktatást kaptak, továbbá megtanították őket logikusan gondolkozni:
Van a pénz, ami eredendően a munka mértékegységéül szolgált, de időközben virtuális értéket kapott, elvont fogalommá vált, egy társadalom termelékenységének kifejezőeszköze lett. Ezzel együtt teljesen eltávolodott az egyén tényleges fizikai és/vagy szellemi munkavégzésnek mértékétől, így ma már csak az számít, melyik társadalomban végzi a munkát, nem az, hogy mit és mennyit. Mivel a társadalomnak, az általa fenntartott államnak és oktatásnak egyenes következménye a gazdasági termelékenység, ugyanúgy lehetséges a helyesen működő társadalom jóléte egy törpeállamban, mint egy birodalomban, vagy egy unióban. A fordítottja is igaz.
A másik nagy társadalmi lépfene az állam, mint szervezet kisajátítása a társadalomból. Mindegy, hogy egy társadalmi réteg, egy gazdasági csoport, vagy egy fegyveres szervezet teszi meg, ennek az állapotnak a fenntartásához onnantól aránytalanul nagy energiát kell befektetnie, amit mindet a társadalom alapvető céljaitól, a jövő generáció nevelésétől, oktatásától, környezetük fejlesztésétől von el. Ennek egyik rákos burjánzása a nyugdíj. A társadalomtól elsajátított állam vezetői a társadalomtól elvont többletek egy részét visszaforgatva egy függőségi viszonyt alakítanak ki a már termelésben részt nem vevő társadalmi réteggel. Ugyanezt alakítja ki - további rákos burjánzásként - a többi termeléstől elhatárolt, leszakított társadalmi réteggel: a gyerekekkel, az anyákkal, a munkanélküliekkel, a fogyatékosokkal, a kisebbségiekkel.
Miközben az állam feladata csak az volna, hogy fenntartsa a társadalom egészséges fejlődéséhez és fennmaradásához szükséges rendszert:
A megfelelő színvonalú oktatást, a megfelelő fejlettségű környezetet.
- Megfelelő védettséget adjon a törvénykezésével a társadalmi szabályok ellen vétő külső-belső veszélyforrások ellen.
- Felkészítse a jövő generációt a munkavégzésre, a tudományos fejlődésre, a gyereknevelésre, családi életre, időseik gondozására, társadalmi döntések felelős meghozatalára.
- A társadalom minden egyedének megfelelő alapszintű jövedelmet biztosítson az élethez, a többletet pedig visszaforgassa a további fejlődéshez többlet-jövedelem és építkezések/beszerzések formájában.
A helyesen működő társadalomban, amelyiktől nem sajátították el az államot, nincs szükség állami irányítású kultúrára, szociális rendszerre, közgyógyellátásra, fegyveres rendfenntartó testületre, nincs bürokrácia, paraszolvencia és a korrupció. Ezek mind a kényszeresen fenntartatott állam eszközei.
A harmadik fene a verseny. A társadalom fókusza itt torzult a legnagyobbat, hiszen amíg az előző kettő - a pénz és az állam - valamilyen szinten működik,addig a  verseny leginkább egy olyan hajszává fajult, ahol a cél egy szakadék túloldalán van.
A társadalmak versenye irányulhatna a nevelés és oktatás színvonalára, minél tökéletesebb államrendszer kialakítására, az általános jólét, vagy a tudományos fejlődés emelkedésére. Ehelyett mire irányul? Termelékenységre, piaci részesedésre, valutatartalékra, fegyverre. Ehhez viszont vásárlóvá kell hülyíteni, pénzfüggőségbe kell hajszolni, ellenséggé és vérszomjas katonává kell alázni társadalmak egyedeit. Mindez viszont pont nem azzal fog sikerülni, hogy széles látókörű, egészséges lelkületű, fejlett etikai érzékkel bíró állampolgárokká neveljük őket. Ezért a legveszélyesebb a verseny: egymás és önmaga ellen hajtja a társadalmakat.
Minden lelkes, értelmes fiatal eljut erre a pontra az életében, aztán kap néhány pofont az első munkahelyén, amitől hamar rájön, hogy ez az utópia még Hollywoodnak is sok, ezért jobb, ha mihamarabb kitanulja a valós élet szabályait, és filozofálgatás helyett igyekszik megragadni a kínálkozó lehetőségeket; próbál fellelni minél több kiskaput, befolyása alá terelni minél több balekot, különben a Maslow piramis pincéjében találja magát.
Ilyenkor jó, hogy legalább van egy pár olyan ember, mint például ez a Peter Jackson. Ad nekünk egy kis színes, 3D-s álomvilágot, ahol van működő Megye, a társadalmi jólétért aggódó Gandalf és a természetért felelős Radagast, a gonoszokat pedig öntelt hülyéknek ábrázolják, nem holmi Béke Nobel díjjal jutalmazzák.
Minden adott is hozzá, hogy elhiggyem, ez is egy valóság, hiszen ugyanazok a hullámtermészetű alkotórészecskék alkotják, mint engem. Viszont, amikor az aranyba öntött Szmaug kirepül Tóváros felé, szertefoszlik a varázs.
Miért?! Mi akadályozta meg, hogy kitakarítson néhány befürdött törpöt a fészkéből, mielőtt elszáll rendet tenni a feltételezett ember szövetségesek között?
Miért kellett hülyét csinálni a törpékből, akik elvakultan - arany! arany! arany! - futnak a vesztükbe, nem vonulnak vissza tolkieni bölcsességgel a titkos bejáró folyosójába... egyáltalán hová tűnt az eredeti sztori cselekménye?
Még az kéne, hogy a végén a négy nép csatája után Kili feleségül vegye az elf harcoskislányt, a vasdombiak meg egy törpeként vessék térdre magukat a mindent túlélő Thorin előtt...
Beorn, a maga természetközeli gazdaszerepével még jobban háttérbe szorult, mint a behozott, pipogya tekintetű Radagast, mintha csak az új-zélandi kerttörvény bevezetése miatt nem szeretnének kellő hangsúlyt adni az öreg Tolkien ökocentrikus világnézetének, ami ezen a mesén keresztül is messze világít. Már Bombadil Toma elhanyagolása is súlyos vétség volt a Gyűrűk Ura filmekben, nem beszélve az elfek asszaszinná konvertálásáról a hihetetlen effektekkel tűzdelt akciójelenetekben. Ha két elf erre képes, egy kisebb különítmény kitakarítaná Mordort.
Oké, nagyon tetszett a film, mint szórakozás, de a valósághoz más is kell a 3D-s hologrammon túl: logika.
Logika, ami nélkül nem lesz világvallás egy próféta tanításaiból, törvény egy megfigyelésből, államrend egy kiáltványból.
Logika, ami nélkül megmosolyogni való érdekességgé válik minden nagyszakállú bölcsességnek, meg tudományos teóriának szánt okoskodás.
Mint ez is, ami ennek a bejegyzésnek a megírásár sarkallt:
http://maga-a-valosag.hu/?page_id=588

Felkelt a nap a KIMTE-nél

Ha jól számolom, bő két év terméséből válogatott antológiát adott ki a KIMTE (KIMTE Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület). A hosszas válogatás végén mégsem egy magas szintű irodalmi művet, hanem inkább egy széleskörű áttekintést kaptunk kézhez.

Maga a kötet nagyszerűen indul, hiszen Sasvári Katalin Az Újkor Hajnala című grafikájával méltán nyerte el a Budapest 200 év múlva pályázat grafika kategóriájában a zsűri tetszését. Az e-könyvbe “lapozva” vártam a megszokott papírformátumhoz idomuló címoldalt, kolofont és miegyebet, de helyette egy sűrűn szedett induló oldal fogadott. Az adatok gyors áttekintése meggyőzött arról, hogy tisztességes szerkesztői munka után került kiadásra a könyv, de akár a pdf, akár az epub verziót nyitottam meg, a PC-s környezetben sajnos nem ez köszönt vissza. A bekezdések utáni nagy sorközök, a fejezeteket elválasztó hatalmas távolságok gyors magyarázatot szolgáltattak arra a tényre, hogy a nyomtatásban 344 oldalasnak ígérkező könyv miként lehet 491 oldal a pdf olvasóban. Mindegy, a dokumentumok olvasásához szokott szememnek könnyítést jelentett a nagyobb betűméret, a szellős szerkezetet pedig szaporább gördítéssel orvosoltam.

Viszont, amikor azzal szembesültem, hogy az egymást követő novellák teljesen egybefolyatva követik egymást a tartalomkezelés minden lehetőségét mellőzve, feladtam a pdf formátummal való további bajlódást. Még kinyomtatni sem érdemes oldalszámozás és nyomtatható tartalomjegyzék nélkül.

Inkább a Sigil nevű e-könyv formázó/konvertáló programot izzítottam be, és az epub formátumot behívva próbáltam közelebbi ismeretségbe kerülni a kötettel.

A megjelenő címlap itt már nem volt annyira tetszetős – a cover oldalon a tartalom helyett a csúnyán széthúzott borítóképet láttam viszont. Csak a szerkesztő program saját capterezőjével tudtam kezelni az egységeket, igaz a kiadvány adatait tartalmazó rész külön fejezetként szerepel, az utolsó novella után pedig még egy VÉGE felirat sem következik a kötetet lezárandó.

Mivel az olvasóközönség nagy százalékához hasonlóan nekem sincs lehetőségem trendi e-bookon olvasni a kiadványt, hát ezzel a kinézettel kellett beérnem. Lehetséges, hogy egy Kobo, vagy Kindle e-könyvolvasó szerkentyű barátságosabb képet ad vissza, de a megállapított vételárért el tudtam volna képzelni kényelmesebben olvasható, magasabb színvonalú megoldást. Vagy hasonló árban egy olcsó, ragasztott printkiadványt, amibe legalább könyvjelzőt tudok tenni.

A külcsín után a belbecs némiképp kárpótolt.

A KIMTE oszlopos tagjaként régi ismerősökként üdvözöltem a végre-valahára kiadott műveket, és felelősségtudattal vastagított buzgalommal láttam neki átböngészni a novellákat.

Az első olvasmány minden tekintetben jó indítója a válogatásnak. Az Alfa nőstények című novella egy szerzőpáros fordulatos története, utópisztikus hangulatban, a sodró cselekmény pedig átlendíti az olvasót a helyenként fellelhető logikai döccenőkön. Minthogy ma már szinte követelmény, hogy egy szerző tudjon akár a tényleges írás szintjén is munkatársaival együtt dolgozni, a Történelmi és utópisztikus novellapályázaton negyedik helyezett sztori példaként kéredzkedik a kötet elejére.

Az Elszakadás az előző novella szerzőpárosának gyakorlottabb tagjától érkezett a Budapest 200 év múlva pályázatra, és simán viszi tovább az akciódús, fordulatos hangulatot. Sőt, ugyanúgy a “nagyon szerencsés és mindent kibíró főhős” győzi le a “saját lábában botladozó, egy pofontól kiterülő” gonoszok hadát, míg aztán a főgonoszt is csúnyán le nem alázza. A közben felmerülő kisebb talányok pedig elvesznek az akció forgatagában.

Hangulati fordulatot hoz a Nagy fogás, a jövőből a múltba, akcióból elmesélésbe lépünk az olvasásakor. Csak a háborús környezet marad, igaz, egyetlen lövés se dördül. A szerintem hamar megjósolható végkifejlet ellenére egy hangulatos, a végéig olvasmányos írást kapunk, a Történelmi és utópisztikus pályázatra beküldött írások közül válogatva.

Sajnos a Padlástér pályázata egy olyan rendszerben zajlott le, ahol a beküldött művek egymás között versenyeztek, és az összehozott kupacokból a legjobb került ki győztesként. Ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy a kupac legjobbja publikálható szinten van. Ékesen bizonyítja ezt a Vérbaj és hűtlenség című írás is, ami csakis azért kerülhetett a kötetbe, mert a KIMTE vezetősége megígérte, hogy kiadja a Padlástérre beküldött művek legjobbjait. A sekélyes novella komoly hiányosságokat mutat a kor és társadalma ismeretében, a témaválasztás adta lehetőségek pedig kihasználatlanul maradtak.

Az Angyali tekintetek szintén a Padlástér válogatásából való, ám kategóriákkal jobb az előzőnél. Érződik mögötte a gyakorlati tapasztalat, amivel értőn nyúl a témához, nem idegenkedik a fantázia eszközeitől, szépen csavarintja a történetet egy felszabadító befejezésbe. A nézőpont váltogatásában éreztem egy kis gyengeséget, viszont a történet ettől még követhető és élvezhető maradt.

A kötet címadó novellája sötét jövőképet fest Budapest számára, ahol még a siker is tragédiától terhes, és a legszélsőségesebb borzalmak tombolnak a hatalomban. A sok leírás ellenére a felvázolt világ nem tematikus, inkább szimbolikus jellemzőkkel tarkított – a végletek közt csapongó szenvedélyek így kapnak hiteles hátteret. Véleményem szerint a sablonosnak ható történetet az érzelmekre ható elmesélés emelte a díjazott pályázati munkák közé, és a cím is sablonossága miatt kerülhetett a könyv borítójára.

A Nyugat vége című novella idén már megjelent egy másik e-könyv antológiában, így nem értem, miként bukkanhatott fel újra. Azaz, inkább azt érteném, ha a Budapest 200 év múlva pályázat egyik díjazott alkotása itt jelenne meg egyedül. No, sebaj, a szakállas favágó meséit sokan szeretjük, legalább többen olvashatjuk.

Az Átokhozók az ókori Egyiptomba repíti vissza olvasóját, hangulatos környezetet varázsolva köré. A lineáris lefutású történet egy fantasztikus verzió Tutanhamon végzetére. Minthogy a történelmi tények közismertek, ezzel a misztikus hangulatkeltéssel operálva tudott olyan újszerű megközelítést adni a történetnek, amivel aztán méltán kiérdemelhette az előkelő helyezést a Történelmi és utópisztikuspályázaton.

“Én vagyok a mester, ezt bárki tudhatja. A mester.” Ezzel kezdődik Tutor László Az edei sörfőző című novellája. Aláírva. Véletlenül tudom, hogy a szerző kijárta a mesterképzőt, és nem az internetről szedegetett morzsákból csipegette össze az írói tudományát. Kár, hogy csak hobbi szinten használja. A történetben mesélő koldus míves beszéde ellenére hajlamos voltam beleélni magam a történetbe. Gondolom, a többi zsűritag is így járt, ezért került dobogós helyre a Történelmi és utópisztikus novellapályázaton.

Ha valaki meg akarná írni a Harry Pottert magyar módra, előtte mindenképpen el kell olvassa Valyon Tamás novelláját. A mondavilágunkból és tündérmesékből táplált mitikus alapra egy igen érdekes kettős világot épít fel, amiben szintén két külön sík a varázstudóké és a közönséges embereké. Latinos varázsszavak röpködnek, harci és fürkész mágia, konfliktus a varázslók világában és az emberekében egyaránt. A történet felütése lehet egy nagyobb lélegzetű műnek, és ebben az esetben megbocsátható a több helyen kissé túlírt elbeszélő rész. A megfogalmazás jól illeszkedik a tartalomhoz – érezhetően egy fiatalabb korosztályt céloz, egyszerű képekkel és szóhasználattal.

Még mindig a Történelmi és utópisztikus pályázat műveinél tartva a Túlélők is egy érdekes megközelítését adja a pályázati kiírás értelmezésének. A vámpírtörténet valahol egy messzi-messzi galaxisban kezdődik… majd kiderül, hogy a távoli jövőben is. A történelmi tehát kilőve. Az utópiának se sok köze van a sztorihoz, minthogy egy vámpírtársadalom zűrös intrikáiról szól. Amiért mégis maradhatott, talán az olvasmányossága, meg hogy azért a végére csak kiderül, hogy van itt valami kapcsolat a Föld nevű bolygóval.

“A halál kecses balettlépésekkel lejtette véres táncát a vákuum süket hidegében.” Ez a kedvenc idézetem a könyvből. A történet egyébként nagyon jó, igazi űrodüsszeia, valódi utópisztikus befejezéssel – a Tabula rasa a Történelmi és utópisztikus pályázat egyik gyöngyszeme. A koncepcióban található gyenge pontok a kezdő írók egyik alapvető hibája. Nehéz megtanulni, hogy ami egy komoly költségvetésű film esetében elmegy a pirotechnikusok villantásaival kísérve, az egy írásműben már fennakadást okoz.

A Tűzijáték egy jól felépített maffiatörténet, a Budapest 200 év múlva pályázatnak megfelelő kritériumokkal. Mérlegre teszi a nacionalizmust, az üzleti érdekeket, a politikai érdekekkel és társadalmi értékekkel szemben. A végkifejlet nem csattan akkorát, amekkorát a cím ígér, viszont kellemesen nélkülözi a kalapból előrángatott fordulatokat és a zsánerhez már szinte köthető erőltetett humort. Helyette inkább a hungarikumok kerültek kissé előtérbe, amiből kevesebb talán hatásosabb lett volna.

Valyon Tamás Budapest 200 év múlva pályázatra írt novellája ugyanazt a ember-mágus kettős világot villantja fel Zsaruvér, varázsvér című novellájában, mint a Szent István idejében játszódó Mert az ember ennyit megtehet címűben. A különbség csupán az a közben eltelt 1200 esztendő, ami alatt az emberek megvívták a maguk háborúját a mágusokkal, kifejlesztve hozzá a megfelelően hatásos fegyvereiket. A kissé antagonisztikusnak ható jövőben a golyóstoll, a papírmunka, a cigaretta, és még egy jó tucatnyi “huszadikszázados” kifejezés rombolja a hangulatot, miközben kissé vontatottan halad egy bűntény felgöngyölítése. A végén azért felpörögnek az események. A szöveg még itt is egyszerű, bár érezhetően komolyodott az egy évvel korábban írt pályázathoz képest – és ez a fejlődés a mai napig tart.

A parazita egy újabb olyan írás, aminek muszáj volt helyet szorítani a kiadványban, mivel helyezést ért el a Padlástér pályázatán. A kifejlett etikai, esztétikai érzékkel rendelkező, individuális problémákat feszegető kisbabánál kevés hiteltelenebb karaktert tudok elképzelni. Nekem a Roger nyúl a pácban című film ugrott be, a szivarozó, káromkodó, hetven éves rajzfilm-bébivel. Csak itt nem tudtam nevetni rajta.

Technikailag a legegyszerűbb feladat a naplóírás. Nincs gond a nézőponttal, a rezonőrrel, és majdnem végig egyszerű, elbeszélő múltban lehet fogalmazni. Mégis nagyon sikeres írások születnek így, hiszen kimondottan személyes hangvételű, bizalmas információktól, őszintén megvallott érzelmektől nyüzsög minden egyes naplóbejegyzés. Ha pedig mindezt egy különleges témával sikerül megszínezni, akkor tuti a siker. Egy zombi utópia pedig messze túl van a hétköznapiságon. Tom Salt naplójában azt követhetjük végig, miként küzd egy jóra való fiatal egy ilyen társadalom problémáival. Szintén a Történelmi és utópisztikus pályázat legjobbjai közül.

A kötetet záró írást kedves földim követte el, abban a stílusban, amit még Douglas Adams figuráin keresztül szerettem meg, és azóta már sok más író tollából láttam viszont. Budai Miklós, az Ász firkász főhőse egyik bajból a másik vödörbe lép, de persze mindig feltalálja magát, főleg, hogy úgy ismeri a 2200-as évek Budapestjét, mint a legkedvesebb aktuális barátnőjének a nevét…

A kötet majd minden novellájára igaz, hogy a szerzők érezhetően jóval kevesebb energiát fordítottak a háttér kidolgozásába, mint ami megelőzhette volna a cselekményben a kisebb-nagyobb logikátlanságokat. Ez a háttér-kidolgozatlanság néhol a történetekben szereplő karakterekre is igaznak tűnik.

Valahol ez érthető, hiszen kiírt pályázatok határidős munkát kívántak, és manapság a szerzők számára nem állnak rendelkezésre hónapok az előtanulmányokhoz, a világépítéshez. Mégis remélem, hogy az időközben egyre terjedő internetes írói közösségek elkezdik ezt a munkát. Biztató jelek már vannak.

Összességében erről a kötetről elmondható, hogy a tartalma megérdemelne egy nívósabb e-könyves szerkesztést, használható tartalomkezelővel, sőt akár egy egyszerűbb, nyomtatott kiadvány is lehetne belőle, akár PoD kivitelezésben. Nagy reményekkel tekintek a KIMTE ősszel induló projektjei elé*, mivel az elmúlt évek tapasztalatai alapján felépített koncepció sok új tehetségnek adhat megjelenési, fejlődési lehetőséget. Az pedig újabb tartalmas antológiákat jelent.

forrás: Penna Magazin

*A projekt késik. Az okoról hamarosan írunk.

Könyv az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumról

Valaki egyszer azt kérdezte, vágyom-e arra, hogy tovább éljek az emberek szívében. Azt válaszoltam, inkább a lakásomban élnék tovább (Woody Allen)

 kultúra  

2013.12.14. | 07:57 Az elmúlt 90 év öt fejezetben – Könyv az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumról

---

 100  0

Forrás: nyugatijelen.com

Az idén 90 éves fennállását ünneplő Csiky Gergely Főgimnázium e neves évforduló alkalmából egy hasznos, színes, hiánypótló kiadvánnyal jelentkezett, melyhez az előszót Bognár Levente alpolgármester írta.

A 90 éves az iskolánk című könyv diákoknak szóló bemutatóját ma délelőtt tartották az iskola dísztermében, ahol jelen voltak a kötet szerzői, szerkesztői.

Ilona János moderátor abban a sorrendben mutatta be a szerzőket, szerkesztőket, ahogyan a könyvben is találkozni lehet az írásaikkal: Bognár Levente Arad város alpolgármestere, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Ujj János – helytörténész, nyugalmazott történelemtanár, Olasz Angéla nyugalmazott történelemtanár, helytörténész, Puskel Péter helytörténész, újságíró, Matekovits Mihály nyugalmazott matematikatanár, Hadnagy Éva, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója.

A könyvben az előszót és a szakmai bevezetőt – amiket Bognár Levente és Ujj János írt – leszámítva öt fejezetben olvashatunk bele az iskola történetének elmúlt 90 évébe.

Hirdetés

A tanintézmény első korszakáról Olasz Angéla írt, összefoglalva az 1923–1948-as időszakot. Sorrendben következik az 1948–1959-es időszak, amiről Puskel Péter ír „Fényes szelek” borzongatnak címmel. Matekovist Mihály két korszakot „ölel át”, két fejezet szerzője: 1959–1989 és az 1989–2001-es időszak.

A legfrissebb, legújabb korszakáról a tanintézménynek Hadnagy Éva igazgató ír, ő a 2001–2013-as időszakot foglalja össze Új korszak, új kihívások címen.

A könyvben olvashatunk még az iskola nevének változásáról 1923-tól a jelenig, az iskola régebbi igazgatóiról, de megtaláljuk benne a jelenlegi pedagógus-gárdát is.

Az egészen régi és a legújabb fotókkal illusztrált könyv egy szép és kedves emlék mindenki számára, aki valamilyen módon kötődik a 90 éves tanintézményhez.

A könyvbemutatón Ilona János faggatta a szerkesztőket, akik az iskolához kötődő személyes élményeikről, emlékeikről meséltek, felelevenítették az egykori hideg teleket, amikor még vaskályhában tüzeltek fával a tantermekben, amikor még egyik osztályban román, a másikban magyar diákok tanultak, felelevenedtek a régi diákok szórakozási lehetőségei, egykori sportteljesítmények, szóba került a régebbi tanár–diák kapcsolat, a valamikor kötelező egyenruha és a karszalag is.

Hogy mivel gazdagodik, mit kap az, aki a könyvet végigböngészi, erre Hadnagy Éva igazgatónő adta meg a választ: „Értékrendet, összetartozást, egymásért való munkálkodást, kitartást, példaértékű magaviseleteket, példaértékű életeket próbál ez a könyv átadni annak, aki a kezébe veszi.”

A 90 éves az iskolánk című kötetet pénteken délután a nagyközönség előtt is bemutatták a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében.

Demény Ágnes
nyugatijelen.com

Forrás: http://www.erdely.ma

Alan Lee illusztrációi a Gyűrűk Urához újra a könyvesboltokban!

Bár A hobbit filmadaptációjának második felvonása már fut a mozikban, a könyv új kiadására még várnunk kell néhány hónapot. De már csak azért is érdemes, mert a legutóbbi változat javított szövege mellé ismét megkapjuk Alan Lee illusztrációit, 2006 óta először - márpedig az a (gyönyörű és méregdrága) verzió már közel beszerezhetetlen. Hasonlóan A Gyűrűk Ura szintén Lee által illusztrált, 2000-es, egykötetes kiadásához. Ez utóbbi hiányt az Európa már most pótolta: november óta kapható Tolkien halhatatlan művének új, sorban hetedik magyar kiadása, és a második, ami Lee festményeit tartalmazza. 

A Gyűrűk Ura először 1981-ben volt olvasható magyar nyelven, a Gondolat Kiadó gondozásában, szerény 27 évvel az első kötet, A Gyűrű szövetsége eredeti megjelenése után, keményfedélben. Az Árkádia kilenc évvel később dobta piacra az új verziót, puhafedélben, a Gondolat gyerekes stílusú, komolytalanságot türköző borítóinál jóval illőbb, stílusosabb vizuális csomagolásban, ami már inkább méltó volt Tolkien fantasy-eposzához. Öt évvel később kerültek a regény jogai az Európához, és először akkor, 1995-ben, majd 2000-ben adták ki újra – a két verzió közt lényegében csak az volt a különbség, hogy az előbbi puha-, az utóbbi keményfedeles volt. Az én korosztályom többsége valószínűleg ezekből a verziókból ismerte meg a történetet, főleg a keményfedelesből, amit a filmadaptációk idején úgy vittek, mint a cukrot. 

Az eddigi legszebb kiadás azonban kétségkívül a szintén akkoriban megjelent, nagyalakú, egykötetes verzió. Ez tartalmazta először Alan Lee híres illusztrációit, amelyeket a könyv 1991-es, Tolkien 100. születésnapjához időzített megjelenéséhez rendelt az amerikai kiadó. A Lee festette borítón Frodó, Samu és Gollam rejtőzködnek egy sereg elől, ami a háttérben elterülő Mordor Fekete Kapuja felé menetel. Az Európa háromkötetes kiadásával mindig is az volt a legfőbb problémám, hogy a borítói egyszerűen rondák, és egyébként is, semennyire nem illenek Tolkien világához. Az egykötetes verzió végre ezt is szépen kiküszöbölte, csak az volt vele a baj, hogy csak otthon lehetett olvasni, fotelben ülve, vagy ágyon fekve – a gondolata is abszurd volt, hogy valaki metrón vagy buszon forgassa, de hát az exkluzivitásért áldozatokat kell hozni. 

A 2008-as, rendkívül ízléses, minimalista borítókkal ellátott, háromkötetes kiadás már a Harper-Collins 2004-es, ötvenéves jubileumi köteteit vette alapul, amiknek szövegén Tolkien fia, Christopher javaslatait követve sok kisebb szerkesztői módosítást is végeztek. A magyar változatban szintén kijavítottak néhány régi hibát, és megejtettek kisebb-nagyobb névbeli változtatásokat Göncz Árpád és Réz Ádám eredeti fordításán (Tolkien eredeti szándékához igazodva, a Magyar Tolkien Társaság felügyelete alatt). A legfrissebb, keményfedeles és szintén háromkötetes verzió ugyanezzel a szöveggel dolgozik, viszont végre ismét helyet kapnak a kötetekben Alan Lee gyönyörű illusztrációi is (a borítófestményeket is ezek közül válogatták). Ezek persze a hagyományosabb regényformátumból adódóan kisebb méretűek, mint a korábbi verzióban, viszont cserébe a könyvek könnyebben kézbe vehetőek. 

Tolkien A hobbitot még ugyan maga illusztrálta, de A Gyűrűk Ura eredetileg képek nélkül jelent meg, és a szerző nem is tervezett ezen változtatni, annak ellenére, hogy kezdettől fogva, kéretlenül is kapott a műve által inspirált rajzokat és festményeket, nem keveset a felhasználásuk reményével. Elhatározása olykor azért meg-megingott. Például amikor meglátta Mary Fairburn illusztrációit (ezek csak két évvel ezelőtt bukkantak fel a neten), és annyira lenyűgözték őt, hogy megpróbálta rávenni akkori kiadóját, hogy azokkal együtt jelentesse meg a könyveket. A dolog valamiért sosem valósult meg, és Tolkien 1973-as haláláig semmilyen hivatalos, általa jóváhagyott illusztrált verzió nem jelent meg angol nyelven, és valószínűleg más nyelven sem. De 1977-ben például már egy angol kiadás is a jelenlegi dán királynő, II. Margit képeivel látott napvilágot. 

Tolkien halála után a munkásságához kapcsolódó hivatalos illusztrációk száma megsokszorozódott. Bélyegek, naptárak, képeskönyvek születtek, olyan alkotóktól, mint Alan Lee vagy John Howe, akik mindketten részt vettek a 2001-2003-as filmadaptációk (és A hobbit-trilógia) látványtervezésében is. (De érdemes megjegyezni, hogy a legendás Frank Frazetta is készített Középfölde-illusztrációkat, még 1975-ben.)  A kiadók és a közönség Lee-t ölelte keblére: mostanra számtalan angol és egyéb nyelvű kiadást díszítenek az illusztrációi – képeiben van valami felemelő és gyönyörű vagy (a témától függően) ijesztő és komor másvilágiság, amit külön kiemel, hogy sokszor legfeljebb két-három színnel (de azoknak sok árnyalatával) dolgozik. Ott van bennük a fantasy varázsa, de nem nélkülözik azt a komolyságot, fenyegetettséget sem, ami a történet sajátja. Howe hozzá képest általában földhözragadtabb, jobban visszanyúl a középkori Európához, de például Minas Morgul rémálomszerű ábrázolásával fantasztikus munkát végzett, designját (ahogy Lee számtalan festményét, pl. Vasudvardról, Sarumán otthonáról) a filmekhez szinte egy az egyben átvették. Lee egyébként A király visszatér adaptációjában való közreműködéséért Oscar-díjat is kapott 2004-ben. 

A mostani kiadás egyetlen hibája (bár ez már a korábbi, egykötetes verzióban is jelen volt), hogy az illusztrációk mintha teljesen esetlegesen lennének szétszórva benne, egy-egy kép sokszor akár több száz oldalra van attól a szövegrésztől, amit ábrázol (mint pl. a festmény Gandalfról és Theodenről A két torony végén). Hagyján, hogy ez eleve zavaró a régi rajongóknak is, de egy olyan olvasónak, aki sem a könyveket, sem a filmeket nem ismeri (bár fogalmam sincs, miért létezne ilyen ember, illetve, ha létezik, akkor miért jó neki), adott esetben még spoileres is lehet. Mindettől függetlenül ez a legjobb, de legalábbis a legjobb elérhető magyar nyelvű kiadása A Gyűrűk Urának. Szép, masszív, ízléses, polcra és kézbe való.

Forrás: http://konyves.blog.hu

Föld alatti gondolatok

Mi a természet?
A rajtam kívül álló környezetem?
És mi a levegő? Ha beszippantom, enyém, ha kifújom, természeté?
És az étel?
Hol a határvonal, ha nem a bőrfelületem az?
Mindezek az élő agyam gondolatai. Azé a szervemé, ami csakis közvetett úton tart kapcsolatot a külvilággal: érzékszerveim és vérem által biztosított úton érintkezik a természettel, a gondolatok pedig ezen tapasztalatok útján formálódnak meg. Mindebből következik, hogy az egyetlen valódi elhatárolódás csakis a gondolat és a természet között áll fenn. Ezáltal képes a gondolat túlszárnyalni a természet törvényein, képzelete erejével létre tud hozni olyan dolgokat, amik a természetben nem találhatók meg, és attól különböző rendszereket képes megalkotni. A gondolat sokféle közvetett utat találhat magának a természethez, ami ha közvetlenné válik, akkor a hordozott információtartalomból teremtéssé válik. Nem mágikus, nem természetfeletti, csupán egy beérett kapcsolat. A természet is talál közvetlen utat a gondolathoz: ez a halál élménye.
 Ezek a gondolataim éledtek újjá, amikor olvastam a ma megjelenő A föld alatti ember című regényt.
Lass Péter műve ma jelenik meg a KIMTE gondozásában, a Publio Kiadó könyvesboltjában. E-könyv ez is, hiszen ma már a papír lassúbb információhordozó eszköz az interneten száguldozó digitális jeleknél. Tudod, azoknál a kis izéknél, amiket szintén az emberi elme teremtett.

Megjelenések margójára

Az elmúlt napokban újabb két kiadványa jelent meg a KIMTE-nek:
A szerelem misztériuma, és a Budapesti ballada került fel a Publio könyvesboltjába - nem kevés körülményeskedéssel.
Tudom jól, hogy a Publio e-book konvertálója nagyszerű munkát végez, hiszen szoktam készíteni saját kezűleg is e-könyveket, és tudom, hogy a pár másodperces feltöltés mennyivel gyorsabb, mint a napokig tartó szépítés és optimalizálás. Mégis, a számtalan csatolt nehézség napok küzdelmes eredményévé tették, hogy kijelenthetem - kész!
Első körben a tutoriál lépésein végighaladva töltöttem fel a dokumentumot, a végeredményt látva azonban az öklömet haraptam az idegtől: szétcsúszott bekezdések, kócos tartalomjegyzék, rosszul megjelenített stílusok fogadtak a letöltött .epub fájlban. Az első nap ezek kiküszöbölésével telt, amit tovább nehezített az, hogy a javított doksit csak külön engedéllyel tudtam feltölteni a régebbi helyett.
Közben a KIMTE accountja is cserére szorult, majd az adatok átmentegetése során kiderült az is, hogy mégiscsak a mi tisztünk lesz ISBN számot igényelni.
Mindezek megtörténtek, már csak a kötelező példányok beszolgáltatása van hátra, és mostantól elég gyors lesz a megjelentetésünk.
Miért jó ez?
A már régóta késő Authorium működése lényegében az lesz, hogy segítünk a netes íróknak gatyába rázni a művüket, és amint piacképes formába kerül, toljuk fel a nemzetközi e-könyves piacra.
A Publio biztosította széleskörű megjelenést mihamarabb követni fogja a külföldi terjesztők diszkont hálózata dedikált könyvekkel, majd a legjobbak angol nyelvű megjelentetése.
Időpontot nem merek jósolni, hiszen az én elképzeléseim szerint mindennek már évek óta működnie kellene, de még csak most értek be a dolgok ahhoz, hogy csusszanni kezdjenek az események.
Például mostantól a kanadai magyaroknak is rendszeresen publikálhatunk cikkeket a Grátisz magazinban, és már folyamatban van egy Ausztráliában dolgozó, maori-magyar származású írónő regényének adoptálása.
Persze semmi sem halad olyan gyorsan, mint terveztük, hiszen egyre másra hagynak el minket azok, akik miután rádöbbennek, hogy mennyi munka igazából a nulláról megteremteni valami újat, kulturálisat és színvonalasat, inkább másfelé próbálkoznak tovább.
Azért szerencsére vannak kitartó új tagok is, elsősorban Ororsz Adélra gondolok itt, akitől már több szép grafikai munkát, főleg könyvborítókat kapott az egyesület. Jelenleg a következő kiadványunk, a Földalatti ember (így, egybe írva!) borítóján dolgozik - ha kész, hamarosan hírt adhatok a következő megjelenésünkről is.
A héten került kiküldésre az első nagyszabású hírlevelünk. A közel háromezer feliratkozóból összesen ketten jelezték, hogy mégsem kérik az ingyenes e-könyv ajándékkal párosított infókat. Ha így haladunk, hamarosan az ingyenes e-könyveink lesznek a legolvasottabbak egész Magyarországon! :D

Erotikum & misztikum

Tegnap újabb művet tettem fel az e-könyvek viharosan duzzadó felhőjébe.
A KIMTE még tavaly zavarta le A szerelem misztériuma című novellapályázatát, és a hozzá kapcsolt borítókészítő versenyt. A helyezettek így most lehetőséget kaptak az ismertségre: a szerkesztett kiadványt tegnap megetettem a Publio e-könyv generátorával, és miután némi módosítgatással olyan lett, amilyet már el tudtam fogadni, kieresztettem a digitális nagyvilágba.
A szerelem misztériuma kettő olyan művet is tartalmaz, ami még az én cinikus pasiszívemet is megérintette. Rögtön az első, aminek jó fele olvasható is az előzményként letölthető PDF-ben, és egy a vége felé, ami nekem az Ezeregy éjszaka meséit idézte.
A hosszabb olvasmányokat kedvelők is kapnak csemegét: a kötet közepét egy francia históriák stílusában megírt kisregény teszi ki.
Természetesen csakis felnőtteknek ajánlom az olvasását, mivel majd' mindegyik történetben kendőzetlenül jelen van a testi szerelem, ám aki egy kicsit is kevésbé borostás szívű nálam, annak kellemes ajándék - és hangulatteremtő olvasmány.
Ma talán két újabb regényt is sikerül felvarázsolnom a digitális könyvespolcunkra: a Budapesti ballada és a Földalatti ember várja sorát a számítógépemen :)