Vadak.
Ez tetszett meg bennük elsőre. Veszélyesek is, ahogy ott röpködnek a nappali kiugró szaniterje fölött. Annak hármas ablakából költöztek be a középsőbe, az ódonat roló dobozába. Kellemes lépesméz illat fogadja az érkezőket. A pusztuló herék meg néha belecsípnek a rájuk tapodó kutya lábába.
A nappali felől szilikonos szigeteléssel védekezett az előttünk lakó, de a kaptár különleges zajaitól az sem véd. Néhány napja ütemes, kéjes nyiszorgás hallatszott a roló vörösfenyőből készült dobozából, ami rögtön beindította kamasz fiaim fantáziáját. Mivel azonban a méhek nemi élete vajmi kevés erotikát tartalmaz, a kifáradt lemezmeghajtó hangot inkább a méhek táncát kísérő jelenségnek gondolom.
Terveim között szerepel a régi roló felújítása, méghozzá úgy, hogy az eredeti felépítést megtartva, minél kevesebb műanyag beépítésével legyen újra használható az eszköz. Ehhez azonban a méheknek költözni kell. Még nem tudom, hogy megoldható-e, hogy csak a kert végébe, egy tágas kaptárba kerüljenek, és továbbra is helyben biztosítsák a környék virágos növényeinek termését. Ha nem, akkor jóval messzebb, a várostól is távol kapnak helyet, mivel unokaöcsém, családunk méhésze veszi magához őket.
Példás szorgalmuk és fegyelmük inspiráló. Amikor a legutóbbi szabadnapomon hátrahurcoltam néhány mázsa fahulladékot, és négyméteres dombot építettem belőle, akkor is eszembe jutottak. Eredetileg oda szerettem volna a kaptárt, de miután bebizonyosodott, hogy még sokáig együtt kell élnünk az előző lakó hagyatékaival, a terveimen változtatni kellett.
A fiaimmal nekiveselkedve kiszélesítettük az ösvényt, hogy az öreg szekrényeket, díványt, több tucatnyi dobozt és egyéb bútort oda tudjuk majd cipelni. Miután ez készen volt, ki kellett irtani a raktározásra kijelölt helyről a dzsungelt. Értékes leletekkel gazdagodtunk közben; kiderült, hogy négy magról növő diófánk, egy termő barackunk, egy kisebb és egy vadszőlő alatt fuldokló kifejlett meggyfánk rejtőzik a dzsumbujban. Két terebélyes eperfa uralja a kert két oldalát, hátul találtam ribizli- és rózsabokrot. Nekik nagyon jól jött, hogy nem csak a nyár derekán jutottunk idáig a tennivalók végtelen sorában. A védett fa környékéről is eltüntettük a hulladékfát, így nemsokára méltó módon állhat a villya dísze.
Közben azt is kitaláltuk, hogy a hely adottságait kihasználva, íjászpályát alakítunk ki, méghozzá a standard méretekkel, hogy haditornász barátaink akár rendes versenyeket tarthassanak nálunk. Ehhez külön jól jön a fahulladékból rótt domb, ami biztosan megfogja majd a mellélőtt nyílvesszőket, még a szekrények, a hátsó szomszéd gyümölcsfái előtt...
Így viszont a kaptárnak majd csupán a kert tulsó oldalán lehet helye. Oda most egy jókora csicsókás nőtt, párom már utánanézett, miként lehet asztalra varázsolni az édeskés gumókat. A pityókafasirt elkészítése viszont bizonyára rám marad. Azon a részen alakítottam ki a komposztálónkat, két bodzabokor árnyékában. Talán még lesz hely a meggyfa mögött a kaptárnak is. Nagyon a hátsó kerítésre rakni nem akarom, mivel még nem ismerem a szomszédok permetezési szokásait. Azt már most látom a csupasz földterületekről, hogy számukra minden gaz, amit nem ők ültettek oda.
Még hatalmas mennyiségű fát kell összehordanunk a kertből. Öt kidöntésre váró, kiszáradt fa, az egyiknél egyelőre elképzelésem sincs, miként kerülhetem el, hogy a villya tetejében, vagy a szomszéd épületben kárt tegyen. Ősi falerakatok is várnak ránk, alattuk olyan életközösségekkel, amilyenekkel tényleg csak erdőkben találkozni, félig korhadt törzsek, egykori elkerítések karói, cölöpjei várnak pakolásra. Erőst belepancsolok a helyi ökoszisztémába a rendezkedésemmel, de remélem, a biodiverzitás nem sínyli meg túlságosan.Szeretném, ha megmaradnának a méheink. Szimbólumok. Az öreg villyában szó szerint zsong az élet, amíg azok ott vannak. Addig elhiszem, hogy amit csinálok, amin kérgesedik a tenyerem, fárad a hátam, az építő munka. Értelme van kivágni, felásni, összehordani, pakolni, mert látszatja, értéknövelő hatása, termése - eredménye lesz.
