Komolyan gondolom, hogy nagy szükség van a cenzúra intézményének visszaállítására. Természetesen 
magyar módra: a ráfordítható pénzek kézen-közön szétlopkodása után egy látszathivatal felhúzásával, ahová néhány abszolút inkompetens rokon, barát, üzlettárs beültetésével folyna a munkának tűnő virtuális tevékenység. Az olyan művek, mint például Terry Pratchett Éjjeli őrjárata, szinte biztos, hogy a listájukra kerülnének, látványosan elégetnének néhány száz selejtes példányt, amit a nyomda zúzdájából mentenek ki a hivatal számára becsületes közterület fenntartók, majd miután erről lemegy a hír a médiában, még olyan gazdaságilag nehezen ráfanyalodó országok szamizdat piacán is megjelenne a fordítása, ahol cirill betűkkel, vagy a csupán melegebb égtájakon ismert kacskaringós írásjelekkel tudják elolvasni.
Bizonyára sokat segítene abban, hogy mesei elemekként értelmezzenek olyan fogalmakat, mint a becsületes kézitusa, forradalmi eszmék, avagy a barikádharc, és nem csak akkor döbbennének rá a túlhevült népek az igazságra, amikor a tetőről kezdik el éles lőszerrel tizedelni őket lelkes külföldi aktivisták.
magyar módra: a ráfordítható pénzek kézen-közön szétlopkodása után egy látszathivatal felhúzásával, ahová néhány abszolút inkompetens rokon, barát, üzlettárs beültetésével folyna a munkának tűnő virtuális tevékenység. Az olyan művek, mint például Terry Pratchett Éjjeli őrjárata, szinte biztos, hogy a listájukra kerülnének, látványosan elégetnének néhány száz selejtes példányt, amit a nyomda zúzdájából mentenek ki a hivatal számára becsületes közterület fenntartók, majd miután erről lemegy a hír a médiában, még olyan gazdaságilag nehezen ráfanyalodó országok szamizdat piacán is megjelenne a fordítása, ahol cirill betűkkel, vagy a csupán melegebb égtájakon ismert kacskaringós írásjelekkel tudják elolvasni.Bizonyára sokat segítene abban, hogy mesei elemekként értelmezzenek olyan fogalmakat, mint a becsületes kézitusa, forradalmi eszmék, avagy a barikádharc, és nem csak akkor döbbennének rá a túlhevült népek az igazságra, amikor a tetőről kezdik el éles lőszerrel tizedelni őket lelkes külföldi aktivisták.
Mert miről is szól ez a mese? Egyszer volt, hol nem volt… és bizony, a regény főhőse, Vinkó kapitány, egy megapolisz városőrségének közismert parancsnoka, hirtelen ott találja magát a saját ifjúkorában. Életveszélyek közepette. Egy kitörni készülő forradalom előestéjén. És hiába a veterán zsarurutin, a múlt jövőjének aprólékos ismerete, sőt némi metafizikai gyorstalpaló is, bizony kutyakemény feladat vár rá: mindezek mellett kell megállnia, hogy a bekövetkező szörnyűségeket ne akadályozza meg. Különben fuccs az ő személyes jövőjének. Pedig ott várja őt egy szerető asszony, egy újszülött gyermek, azaz külön-külön is milliószor fontosabb dolgok, mint holmi forradalmi eszmék, meg egymást követő, demagóg patríciusok.
Vagyis, a vastag kötet jóformán másról sem szól, mint egy forradalom szervezésének és kivitelezésének aprólékos bemutatásáról, mintegy kézikönyvet szolgáltatva arra, mikre kell odafigyelni egy ilyen nagyszabású rendezvény előkészítésénél. Nem is kérdés, hogy minden hatalom zúzdába száműzné az ilyen irományokat, ha holmi korábbi forradalmak eszméit kényszerűen követve nem kellene tiszteletben tartaniuk valami művészi szabadságot, meg szabad közlési mifenéket. Így viszont Terry Pratchett már meg sem érhette 2002-ben alkotott művének magyar nyelvű kiadását, hiszen szigorúan gazdasági érdekek kormányozta kiadói terv alapján kellett kivárnia a sorát. Ezeddig az informatika szamizdatfolyójából csak angol nyelvű verziókat halászhattak az igazán elvetemült rajongók, és bizony ebből az olvasói körből kiesett mindazon buta néptömegek sora, akik nem csak, hogy angolul nem tudnak, de némi nyomor, elnyomás és igazságtalankodás olyannyira feltüzelte egyszerű lelküket, hogy mindenféle terekre vonultak és barikádokat építettek az elmúlt tucatnyi esztendőben. Időutazó Vinkó kapitányokkal meg csak mesékben találkozhatunk, ahol az idő egy mágikusan befolyásolható, kvantum kavargatta gömb, amiben udliplexiszer udliplexnyi univerzum között cikázhatnak a lehetséges valóságok. Itt, ahol az idő csupán a változás mértékegysége, Vesztőkből van sok. Még a forradalmárok között is akadt jó pár. Így aztán a valóságos történetek sokkal szívszorítóbbak lettek, mint amit az Éjjeli őrjárat mesél el.
Vagyis, a vastag kötet jóformán másról sem szól, mint egy forradalom szervezésének és kivitelezésének aprólékos bemutatásáról, mintegy kézikönyvet szolgáltatva arra, mikre kell odafigyelni egy ilyen nagyszabású rendezvény előkészítésénél. Nem is kérdés, hogy minden hatalom zúzdába száműzné az ilyen irományokat, ha holmi korábbi forradalmak eszméit kényszerűen követve nem kellene tiszteletben tartaniuk valami művészi szabadságot, meg szabad közlési mifenéket. Így viszont Terry Pratchett már meg sem érhette 2002-ben alkotott művének magyar nyelvű kiadását, hiszen szigorúan gazdasági érdekek kormányozta kiadói terv alapján kellett kivárnia a sorát. Ezeddig az informatika szamizdatfolyójából csak angol nyelvű verziókat halászhattak az igazán elvetemült rajongók, és bizony ebből az olvasói körből kiesett mindazon buta néptömegek sora, akik nem csak, hogy angolul nem tudnak, de némi nyomor, elnyomás és igazságtalankodás olyannyira feltüzelte egyszerű lelküket, hogy mindenféle terekre vonultak és barikádokat építettek az elmúlt tucatnyi esztendőben. Időutazó Vinkó kapitányokkal meg csak mesékben találkozhatunk, ahol az idő egy mágikusan befolyásolható, kvantum kavargatta gömb, amiben udliplexiszer udliplexnyi univerzum között cikázhatnak a lehetséges valóságok. Itt, ahol az idő csupán a változás mértékegysége, Vesztőkből van sok. Még a forradalmárok között is akadt jó pár. Így aztán a valóságos történetek sokkal szívszorítóbbak lettek, mint amit az Éjjeli őrjárat mesél el.
Az egykori újságíró talán a fiatalkori eszméinek keserédes hangulattal fűszerezett újraértékelését írta meg ebben a regényében, talán valóban figyelmeztetni akart a görbe tükörbe állított társadalmi kritikájával. Érződik a történetből, hogy az egyes szereplőket nem csupán a képzelete teremtőkelyhéből merítette, hanem hús-vér megfelelőik lehetnek a valós múltból. Azt is szembeötlő, hogy egy olyan mesélő tollából olvashatjuk a véres forradalmi összecsapásokat, akinek a saját életében egyszer sem kellett átélnie hasonlót.Sir Terry Pratchett sohasem kényszerült lelőtt bajtársak egymásra dobált tetemei mögött fedezéket keresni, nem csattant szét mellette álló anyák koponyája aljas lövedékektől, nem kellett berobbantott alagutak hússal vegyes törmelékét kicsákányoznia izomszakasztó sietséggel, nem kellett betongarázsok talmi biztonságában imádkoznia légicsapások idején. Ha mindez a tapasztalat meg lett volna ehhez a könyvhöz, bizonyára sokkal érzékletesebb képekben ülteti a Korongvilág Ank-morporki forradalmába. Akkor nem, mint mesét olvasom és értelmezem a regényt, aminek esetleg van kifutása a valóságra nézve, hanem fordítva: egy társadalmi témájú üzenet kitalált fantasy világba ültetését elemezném; azt, hogy mennyire sikerült elhelyeznie a már komoly múlttal rendelkező, több köteten át kísért főbb szereplők előtörténetébe. Finom különbség ez, lényegtelen. Kiadói szempontból talán nem is támogatták volna a rémisztően valóságos verziót, hiszen lehet, hogy károsan hatott volna az eladásokra. Esetleg még az a cenzúrát helyettesítő kéz is kinyúlt volna, ami ma már sokkal finomabb módszerekkel dolgozik, mint az egykori hivatal, és sajnos sokkal hatásosabban is: kész remekműveket képes az agyonhallgatottság sírjába temetni. Nekem viszont lényeges eszközöm az olvasott művek értelmezésénél azok valósághoz való kötődése, hiszen teljesen más üzeneteket hordoznak az alkotója tapasztalatainak ismeretében. Amiért a lövészárkokban megírt A Gyűrűk Ura is egészen mást mond nekem ma, mint annak idején, amikor gyerekként olvastam, vagy a történet filmváltozatának megtekintése után.
Az bizonyos, hogy aki szereti ezt az időutazós játékot, annak egy újabb kellemes agyjátékot kínál a kötet, hiszen a szokott alapossággal felépített történet igyekszik minden apró mozzanatában elkerülni az önellentmondást. Igaz, itt az eisteini relativitáselmélet és téridőgörbületek helyett az alapvető szerep a mágiának és az ezzel uszkve egyenlő metafizikának tudható be, és némi távol-keleties humbug ad komikus ködösítést a részleteknek, de azért nem bánik nagyvonalúan a logikával. Jó regény ez, pontosan ott és annyi humorral fűszerezve, hogy azért ne akarjuk megsiratni az elbukott hőseit, és a végkifejlet után ne kelljen utána írni, hogy:
„Gyerekek, a forradalom előidézését otthon NE próbáljátok ki, mert nagyon veszélyes!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése