2016/03/22

A jelen nem tört meg, a jövőtől nem félek” (Marcus Aurelius)

Lecsengett a Könyvhét és utórendezvényeinek mámora, immár nem köszön szembe a média minden csatornájából egy-egy könyvújdonság, végre teret kaptunk, hogy némi távolságból tekinthessünk a könyvpiac alakulására.
Valamivel a könyvhét előtt, május végén jelent meg Az utolsó háború, amivel egy történelmi trilógia ért véget „Marcus Aurelius Pannóniában” alcímmel. Erről és az ezzel kapcsolatos további terveiről kérdeztem Marcellus Mihály szerzőt.
Őróla tudni kell, hogy eredeti nevén még sohasem publikált, viszont Michael Mansfield, esetleg Susan Midway néven már találkozhattunk más megjelenéseivel. A Tinta-Klubnevű írószövetség megalapítója, A Történelmiregény-írók Társasága (TRT) alapítótagja. Nagy csokor kérdéssel kerestem meg egy riport erejéig:
Krystohans: – 2013-ban jelent meg az első rész, de az akkor már nem az első megjelenésed volt. Mégis, mennyi időt ölelt fel az életedből eddig a római kor kutatása?
11148392_999533363392283_6873364961996032020_nMarcellus Mihály: – Biztosan ismered azt az érzést, hogy ami érdekel, azt fél füllel mindig meghallod, figyelsz rá ösztönösen. Valójában én gyerekkoromtól kezdve így voltam a római korral. Bárhol, bármi elhangzott ezzel kapcsolatban, valahogy meghallottam, megjegyeztem, így az ismeretanyag már korábban ösztönből is gyarapodott. Amikor megjelentek a misztikus thrillerjeim Mansfieldként, már akkor is gondolkodtam ókori ötleteken, például Bibliai történetek adoptálásán. Aztán eszembe jutott az a sokak által izgalmasnak tartott ötletem, hogy a saját hazám ókori római történetét írjam meg, és ez innentől abszolút meghatározta a munkámat, az alkotás irányát. Természetesen ehhez aztán tényleg sok információt kellett gyűjteni. Ha konkrét időszakot kellene mondanom, akkor a kőkemény kutatás az elmúlt öt évben zajlott, volt időszak, amikor éjjel-nappal.
K: – Nekem az olvasás során többször az az érzésem támadt, mintha komoly oktatást kapnék a regény lapjain keresztül a latin kor történelméből. Mennyire evidencia ez nálad? Mennyire fontos számodra íróként, hogy hasznos tudást ossz meg az olvasóiddal?
MM: – A legfontosabb. Küldetésnek érzem, hogy megosszam, amit tudok. Így fejlődik együtt az író és az olvasó, a társadalom és a világ. Ez az életcélom, még akkor is, ha túlsúlyos feladatnak tűnik. Szeretném, ha nemcsak divattémákról lenne ismerete a magyar olvasónak, hanem az országot érintő egyéb információ is eljutna hozzá, történetesen az a nem lebecsülendő tényező, hogy a mi Dunántúlunk egy fantasztikus szuperbirodalom érzékeny és hatékony része volt. Én erre a „rómaiságra” nagyon büszke vagyok.
K: – Milyen érzések, gondolatok vezéreltek, miközben Marcusról írtad a  három kötetet?
MM: – Sok minden jut eszembe erre a kérdésre: megtiszteltetés, kihívás, izgatottság, odaadás, szeretet. Marcus Aurelius Antoninust azért szeretem különösen, mert valahol ő az az eszményi császár, aki megpróbált nem csupán karddal, hanem szívvel is kormányozni, és azt hiszem, a véres ókorban ez igazán különleges helyzet. Minden történelmi korszak gondolkodó, felvilágosult, nem dacból, arroganciából és erőből kormányzó vezéreket óhajt magának. Leginkább az jelent örömöt, hogy azonosulni tudtam ezzel a „jó” császárral, értettem a gondolatait, megértettem erényeit és hibáit. Számomra ő inkább a szív, mint a kard embere, de meg kellett próbálkoznia az utóbbival is, hogy megmentse, felszabadítsa a hazáját. Így aztán nemcsak büszkeség, hanem egyben megtiszteltetés is volt róla írni. Ugyanakkor nagyon sok tanulságos dolgot is takar az ő élete, gondolkodása, munkássága. A róla ismert adatok szerint soha nem erőből uralkodott, nem azért tett vagy nem tett valamit, mert császári hatalma ezt megengedte, hanem elsősorban a birodalom érdekeit tekintette elsődlegesnek.tri-borító-JÓ Nem titkoltan példának is állítottam őt az olvasóim elé. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy neki is megvolt a maga „keresztje”, és éppen ezzel együtt válik számomra ő egy igazi hús-vér hőssé. Remélem, sok császárról, sok történelmi eseményről mesélhetek az olvasóknak, de azt hiszem, a Marcusról írtak soha nem vesztik el bennem a jelentőségüket. Remélem, az olvasók is így fogják ezt látni.
K: – Mennyire adod meg magad a történet cselekményének? Van-e, amikor a szereplőid átírják a dokumentált történelmi tényeket?
MM: – Remek kérdés! Kicsiben és ártatlan módon – úgy, hogy az a történelem kerekét ne forgassa más irányba – változtathatnak a szereplőim az eseményeken, de inkább magyarázhatják az eseményeket a cselekedetükkel. Ott, ahol nincsenek konkrét adatok, csak fehér foltok adódnak, viszont életre kelhetnek a szereplőim, hogy saját tudatukra ébredve formáljanak a sztorin. És hát van olyan is, hogy művészi szabadság. De nálam ez nagyon szigorú önkontroll alá esik. Tehát előfordul, hogy alakítanak valamit a tényeken, de ezek az alakítások a történelem menetét nem gáncsolják el.
K: – Érdekelne az is, hogy kutatásaid során milyen írott, avagy élő hagyományát találtad annak Magyarországon, hogy Marcus jelentős időt töltött a térségben?
MM: – Az köztudott, hogy írásos emlékekkel jobban állunk a kétezer évvel ezelőtti időszakról, mint mondjuk a honfoglalás korával kapcsolatban. Ennek a titka az, hogy a rómaiak valóban mindent kőbe véstek, és ezt a szó szoros értelmében kell vennünk. Nagyon sok információhoz jutunk egy-egy múzeumi kőtárban. Csakhogy egy példát mondjak, Gorsiumban van egy oltártöredék, amit Marcus Aurelius és fia/társcsászára, Commodus jelenlétének tiszteletére állítottak, de Carnuntumban, Felső Pannonia fővárosában is vannak ennek nyomai. Ott ráadásul minden nyáron megtartják a Marcus Aurelius Marsch elnevezésű hagyományőrző emléktúrát, a császár ott tartózkodása emlékére (Carnuntum ma Ausztriához tartozik, ám egykor Felső Pannonia tartományi székhelye volt). Számos olyan adat is fennmaradt a krónikások tollából, ami Marcus és Commodus itteni jelenlétéről beszél, és természetesen a hagyomány is sok érdekességet tartalmaz erről. Talán kevesen tudják, hogy a Diósjenő mellett lévő horgásztónál vívott Marcus győztes csatát a kvádokkal szemben, ott szobor őrzi ennek emlékét. Tudunk a leírásokból a Duna jegén folytatott csatáról is Marcus serege és a jazyg szarmaták között ebből az időszakból. És még egy híres adalék, amit a Rómában álló Marcus Aurelius emlékoszlop faragásai is őriznek: a Dunától északabbra, a Garam mentén zajlott le az az Esőcsoda nevű esemény, ami a római egységek csodával határos megmeneküléséről szólt, és ami megannyi ókori krónikás, köztük egyházi író számára is jócskán kínált kutatási témát. Ennek az eseménynek a kiinduló bázisa Brigetio erődje volt, a mai Szőny-Komáromban.
K: – Tervezed-e, hogy a most lezárult trilógiát még továbbviszed? A Pannónia Romanum sorozat már így is tetralógia… van elkezdett munkád?
tri állo közepesMM: – A trilógiát szeretném önálló egységként kezelni, mint egy csomagot. De e három Marcus-könyv is része a nagy római regényfolyamomnak, amit úgy hívnak: Pannonia Romanum. Ez a nagysorozat arra hívatott, hogy a négy-ötszáz éves hazai római történelmet feldolgozza, és regényes formában nyújtsa át az olvasónak, így még sok regény jelenhet meg a Pannonia Romanum égisze alatt. Ugyanakkor olyan regényt is tervezek, ami szintén a római korról szól, de csak kicsit játszódik Pannoniában, vagy egyáltalán nem ez lesz a helyszíne. A most készülő regényem kötődik ugyan Marcus Aureliushoz, Pannonia is felbukkan az egyik fejezetben, de a sztori Rómában és Keleten játszódik, ugyanakkor azoknak, akik eddig olvasták a trilógiát, ismerősnek fog hatni ez a történet is. Hogy miért, azt nem árulhatom el, de az érdeklődők ősszel megtudhatják.
K: – A trilógia megjelenése alatt történtek kikacsintások más történelmi eseményekre is, ezek közül az egyik egészen más kor, más kultúra. Hogy érzed, érdemes volt kipróbálnod az egyiptomi kalandozást? Vannak még hasonló ötleted?
MM: – Valóban csak kikacsintás volt, amennyiben a Tutanhamonról írt regényemről beszélünk. Megragadott az ifjú, titokzatos fáraó élete és a halála körüli anomália, ezért a magam, kutatásokkal megtámogatott elképzelését írtam meg ebben a regényben. Ennyi, nem több. Valójában kimaradt életemből az Egyiptom iránti szerelem, soha nem vágytam rá igazán. Ezt a regényt viszont izgalmasnak éreztem, Ehnaton és Tutanhamon időszakának valláspolitikai feszültségét regényes lehetőségnek véltem, ezért is örültem, hogy napvilágot láthatott az a kötet. A másik könyv, a Maszada – Az utolsó szikla, ellenben teljesen beleilleszkedik az én római alkotói világomba, azzal a különbséggel, hogy nem Pannoniában, hanem Keleten játszódik, és egy ótestamentumi népről, az ő szabadságharcukról szól. Lehet, hogy ezt a témát valamikor folytatom is, hiszen nagyon kedvelem és ismerem is valamennyire a történelmüket. Ám pillanatnyilag a legtöbb tervem a római Pannoniához fűz.
K: – Mint említettük, a regényeid többsége a Kárpát-medencében játszódik, viszont a magyarság megjelenését megelőző időkben. Talán nemzetközi szinten is érdeklődésre tarthat számot a történelmi regények kedvelőinek körében. Van esély rá, hogy a történeteidet fordításban is olvashassák külföldiek?
MM: – Igazán üdvözölném, ha megjelenhetnének a Marcusról, mint a széles nagy világon ismert császárról alkotott könyveim, németül, angolul, de eddig nem történtek konkrét megkeresések, erre irányuló tervek. Biztosan tanulságos olvasmányt kaphatnának a külföldi olvasók, ha mégis történne ilyen fordulat. Ellenben egy másik kötet, a már említett Maszada esetében már a kezdetektől létezett a héber és angol fordítás terve, két lépcsőben. Ez most technikai okok miatt várat magára. Remélem, hamarosan megvalósul.
K: – Tervezed magyar történelmi esemény feldolgozását?
MM: – Nem valószínű. Egyrészt vannak elegen a kedves kollégák közül, akik csak a magyarságról írnak remek regényeket, és ez rendjén is van. Nem hiszem, hogy egy következő szerzőre lenne szükség. Másfelől én vagyok az egyetlen magyar szerző e pillanatban, aki a hazai római korról ír regényt, ez pedig valószínűleg egy életre szóló elkötelezettség és szerelem.
K: – Hol lehet legközelebb dedikáltatni veled a könyveidet?
MM: – Úgy terveztem, hogy vállamra veszem a Marcus Aurelius-trilógiát és országjáró túrára indulok vele. A könyvismertető túrám első állomása Bonyhád volt, ahol a Völgységi Könyvfesztivál keretén belül beszéltem a trilógiáról, és persze, sok minden másról is. Szolnokra vezet a legközelebbi túra: a Verseghy Ferenc Városi Könyvtárba kaptam meghívást, de a pontos dátum még megbeszélés tárgya. De valószínűleg szeptemberben indul az időutazás vissza a római korba. Nagyon szívesen látok minden kedves Olvasót, érdeklődőt ezen a rendezvényen és a szervezés alatt lévő többi könyvbemutatómon is.
K: – Köszönöm az interjút, további sikeres munkát kívánok!
Megjelenés: 
Rovat: Interjúk 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése