Korcsmáros Pál rejtői figurái 1963-ból
Kockákba rajzolt hősök szocialista álruhában
Krónika a magyar képregényről
Csordás Lajos
Még Zórád Ernő biztatta Kertész Sándort úgy húsz évvel ezelőtt a magyar képregény történetének megírására, mondván: annyira elhanyagolt és komolytalannak tartott műfaj ez nálunk, hogy még szakirodalma sincs. Kertész akkor a nyíregyházi tanárképző rajz szakos hallgatója volt még, s alázattal nekiállt a hatalmas feltáró munkának. Amellett, hogy rajzolással, sőt képregénykiadással is foglalkozott. Kutatásának -kezdeti eredménye volt 1991-ben az első, nagyfüzet formában megjelent képregényhistória, a Szuperhősök Magyarországon. De a téma, s az összegyűlt anyag többet ért ennél. Úgy tervezte, az egészet négy kötetben fogja újraírni.
A négyből egy most elkészült, történetesen a harmadik, Comics szocialista álruhában címmel, Kertész saját kiadásában. (Nem baj, mondták a bemutatón, a Csillagok háborúja is így kezdődött, csak az a negyedik résszel). A kötet a hazai képregény legizgalmasabb korszakát, az 1939 és 1989 közötti ötven évet dolgozza fel. Erről még nekünk, fiatalabbaknak is vannak emlékeink. Vártuk Rahan újabb és újabb kalandjait a Pajtásban, cserélgettük az NDK-ból importált Mozaik számait. Ismertük Pifet is, bár utólag nem értettem: hogyan jöhetett át a vasfüggönyön? Kertésztől ezt is megtudtam. Úgy, hogy a Francia Kommunista Párt képregényújságjában, a Vaillant-ban jelent meg, s így pártvonalon eljuthatott hozzánk. Vele együtt Rahan is. A Vaillant volt az egyetlen nyugati comics újság, amely nálunk is beszerezhető volt. Végül Superman is bejutott. Igaz, nem a főbejáraton, hanem kiskapukon át. A hetvenes évektől, ugyanis bérmunkában- az Alföldi és a Zrínyi Nyomdában nyomták a nyugati és a skandináv képregényeket, s bár itthon hivatalosan nem voltak kaphatóak, néhány százaléknyi „sérült" példány kikerült, melyet aztán az antikváriumok árultak jelentős haszonnal.
A klasszikus „komiksz" nálunk nem fejlődhetett ki. A harmincas évekre még nem jutott el odáig, a háborút követően pedig mint nyugatos műfajt kárhoztatták. Egyszerűbb, kép-aláírásos változatát azért a vicclapok és a politikai kiadványok használták. Végül az irodalom sajátos képi ábrázolásaként vált politikailag is elfogadottá 1956 után. Ez a comics szocializmus kori álruhája. Önállóan kitalált képregénytörténetek csak később születtek. Hazai mesterei Endrődi István, Gugi Sándor, Korcsmáros Pál, Sebők Imre, Zórád Ernő a magyar és a világirodalom legjobb alkotásait jelenítették meg, elsődlegesnek elfogadva a szöveget. A legtöbbnek Cs. Horváth Tibor volt a forgatókönyvírója. Ő egyben a műfaj menedzsere, hazai viszonyokra adaptálója is.
A Fülesnek, a Pajtásnak, a Magyar Ifjúságnak dolgozó, élvonalbeli rajzolók művészi színvonalon alkottak. Tisztában voltak a korlátokkal, bár néha kipróbálták, meddig mehetnek el. Például erotikában. Fazekas Attila vagy Endrődi István kikezdte olykor a szerkesztő türelmét egy-két pikáns akciójelenettel. Persze tudták, hogy úgysem jelenhet meg, így hát rendszerint ott lapult a mappájukban a téma szelídebb ábrázolása is. Csak tesztelték a rendszert.
Kertész Sándor könyve méltó tisztelgés a magyar képregény i989-ben letűnt nagy korszaka előtt. Megjelenése talán a műfaj hazai újjászületésének, az ébredező érdeklődésnek is eredménye. Úgy tűnik: lesz mit írnia a következő évtizedekről is.
Rodolphe Töpffer (1799-1846) Önarckép
Az első képregényhőst M. Jabot-nak. hívják, és 1833-ban Rodolphe Töpffer genfi grafikusművész rajzolta - hangoztatják a franciák. Két ördögfióka, Max és Moritz volt az első képregényfigura - mondják a németek - és Wilhelm Busch rajzolta őket 1865-ben. Yellow Kid, a Sárga kölyök az első igazi képregényhős, akit Richárd Féltőn Outcault talált ki 1896-ban - állítják az amerikaiak.
Mindannyian komoly érveket sorolnak fel a maguk igaza mellett, nemzetközi fesztiválokon, konferenciákon győzködik egymást, könyvek tucatjai jelennek meg a témában, de mindhiába. Az elsőbbséget mind a három nemzet a magáénak vallja. Ha a képregény száztíz vagy százhetven éves története során nem sikerült eldönteni a vitát, akkor hagyjunk meg mindenkit a maga hitében. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy a képregény európai gyökerekkel rendelkezik, de a ma ismert formarendszer kialakításában Amerika játszotta a legnagyobb szerepet.
Rodolphe Töpffer például — részben rajzainak magyarázataként — már 1845-ben megjelentette fiziognómiai tanulmányát, amelyben többek között a képregényrajzolás néhány alapvető feltételéről is írt. Ilyen például az azonnali felismerhetőség, a szereplők jellemüknek megfelelő ábrázolása, az arckifejezések változatos kombinációja. A karakterek találó megformálását úgy tekintette, mint az irodalmat, ahol nem a betűket kell olvasnunk, hanem a rajzokat. Töpffer munkái nagyon közel állnak a modern képregényhez. Nem választotta külön az elbeszélést és a dialógust. A szöveg elbeszélő jellegű, párhuzamosan fut a rajzokkal, így még nem alakult ki a szöveg és a rajz egymásra épülő kapcsolatrendszere. De kétségtelen tény, hogy Töpffer tette meg a legnagyobb lépést a képregény megalkotásához. Hét rajzregénye jelent meg, amelyből az első, M. Jabot története 1833-ban készült el. A jó modorával és az öltözködésével feltűnő, a társasági életben érvényesülni tudó úrról szóló történeteket 1847-ben gyűjtötték egy kötetbe és jelentették meg francia és német nyelvű képaláírással. Következő történetét, a Monsieur Crépint 1837-ben rajzolta, amelyet ugyanebben az évben a Festus doktorról szóló rajzsorozata követett. Ennek első változata már 1833-ban elkészült. Doktor Festus állandóan utazik, hogy tanulhasson, de a szerencsétlen körülmények miatt soha nem lát semmit. A Vieux Bois úrról szóló füzetben (1837) a főszereplő számos akadályba ütközik szerelme keresése közben, akit a történet végén majd feleségül vesz. Albert úr története következett 1845-ben, és egy évvel később jelent meg a Monsieur Cryp-togame. Monsieur Pencil, a rajzoló kalandjai 1840-ben készültek el. A kis téglalap formátumú könyveket az elmúlt százhetven év alatt többször kiadták, napjainkban díszes albumokban jelennek meg újra. A maga idejében Goethe is elismeréssel szólt Töpffer műveiről.
Monsieur Crépin R. Töpffer 1837
Wilhelm Buscht Németországban Caspar Braun, a Fliegende Blatter című élclap kiadója bízta meg, hogy készítsen karikatúrákat lapja számára. A fiatal rajzoló a Történetek képekben című sorozatával debütált a müncheni élclapnál, de cikkeket is írt. Később a rajzot és a szöveget zárt egésszé kapcsolta össze, létrehozva ezáltal az ő egyedi, verses, rajzos elbeszélési rendszerét. Munkái a kiadónak és a közönségnek is tetszettek, és ez nem csak népszerűséget, de anyagi elismerést is jelentett a fiatal rajzolónak, aki tizenkét évig dolgozott a szerkesztőségnek. Ebben az időszakban több mint 160 írása jelent meg, amelyekhez több mint 1000 fametszet tartozott. Saját munkáin kívül mások szövegeihez is készített illusztrációkat. Mindent egyedül alkotott, még mesterségének eszközeit is ő készítette. Ő faragta a lúdtollat, és saját kezűleg készítette el a festéket, amivel írt és rajzolt. Busch egy brannenburgi művészkolóniában ismerkedett meg Adrián Ludwig Richter festőművésszel, akinek fia, Johann Heinrich könyvkiadással foglalkozott. Ludwig Richter közreműködésével és ajánlására a fia kiadója (J. H. Richter, Drezda) adta ki 1864-ben Wilhelm Busch első könyvét Bilderpossen (Képes tréfák) címmel. A kötetben több mint hatvan rajz volt a következő címeken: „Kcttze und Maus" (Macska és egér), „Dér Eispeter" (Jeges Péter), „Klischau mit dér Prepe" (Pipás Pista), „Hansel und Gretel" (Jancsi és Juliska). Ez a könyv Képes bohóságok címmel Rudnyánszky Gyula fordításában 1909-ben jelent meg magyar nyelven. De az eredeti német nyelvű könyv is elérhető volt megjelenésekor a magyar piacon, akárcsak a Fliegende Blatter című német élclap. Wilhelm Buch munkáit a magyar közönség megjelenése pillanatától jól ismerhette. A könyv azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szerző csalódott volt, a kiadó bosszús, és megszakították kapcsolatukat. A fiatal Richter nem kívánt több üzletet kötni Buschsal. Amikor egykori szerzője kárpótlásaként az első kudarcért, a legújabb képes történetének, a „Max und Moritz\"-nak a kéziratát honoráriumigény nélkül kiadásra kínálta, azzal észrevétellel küldte vissza a kéziratot, hogy az nem alkalmas a megjelentetésre. Busch ezután levélben ajánlotta fel művét Casper Braunnak, a Fliegende Blatter főszerkesztőjének. A tapasztalt kiadó rögtön átlátta a helyzetet, felismerte a mű szépségét s ezzel együtt a hasznot, amit a kiadónak hozhat. Örvendezve válaszolt a levélre, és nagy jövőt jósolt a könyvnek. Wilhelm Busch rögtön visszaírt: "Adja Isten, hogy az ön baráti, prófétai tekintete a jövőben megvalósuljon." 1865 júliusában jelent meg Max und Moritz címmel a kötet 4000 példányban. A jóslat igaznak bizonyult, újabb és újabb kiadásokkal kellett az olvasók igényeit kielégíteni, A példányszámok aztán a milliókig nőttek. A könyvet harminc nyelvre fordították le, ezenkívül van egy latin és egy eszperantó kiadás, és készült egy Braille-írással is. Magyarországon Marci és Miska címmel harminc évvel később, 1895-ben jelent meg a könyv Cziklay Lajos, majd 1912-ben Rudnyánszky Gyula fordításában Két tacskó furfangjai alcímmel. Mint verses ifjúsági elbeszélést 1941-ben adták újra ki. A világ számos országában évről évre újabb és újabb kiadások látnak napvilágot. Max és Móric, a mindenre elszánt rosszcsont gyerekek nemcsak a felnőttek, hanem az állatok ellen is elkövették ugratásaikat. Persze a végén, az utolsó rajzon megkapták méltó büntetésüket egy jó kis elfenekelés formájában. így Busch elnyerte olvasóinak erkölcsi egyetértését. Amikör a történetben Max és Móric puskaport tömött tanáruk pipájába, gondolatban magának az olvasónak a tanára is a levegőbe repült a képtörténetbelivel együtt. A nevetés pedig az egész világon visszhangzott. Buschnak nagy népszerűséget hoztak a két kis csínytevő kalandjai, miközben támadások is érték az erőszakosnak ítélt történetekmiatt. 1883-ban a Mutter und Koselieder-ben a következőket, írták: „Az első pillantásra egészen viccesnek tűnő karikatúrák a „Max és Moritz"-ban, a „Mün-chener Bilderbogen"-ben és más könyveiben Buschnak a legveszélyesebb mérgeknek tekinthetők, melyek a mai fiatalokat - ahogyan ezt mindenhol panaszolják — szemtelenné, engedetlenné, illetlenné és léhá-vá teszik". Steiermark-ban az ottani iskola unszolására 1929-ben betiltották a Max és Móric tizennyolc éven aluliaknak való árusítását, sőt még a kirakatból is bevetették a könyvet. Wilhelm Busch képtörténeteit ugyanakkor mintának tekintették nemcsak az európai, hanem a magyar élclapok készítői is. Jókai Mór szerkesztésében 1856. november 9-én Nagy Tükör címmel öthetente megjelenő kis formátumú 24 oldalas lapot indított Heckenast Gusztáv, amelyben 15-20 kezdetleges karikatúra kapott helyet. Mivel karikatúrarajzolót ebben az időberncsak elvétve lehetett találni, a müncheni Fliegende Blatter indulásához hasonlóan itt is a közönséget kérték, hogy küldjenek minél több humoros írást,anekdotát, rajzokat, karikatúrákat. Formára és stílusra is a német mintát követték.A kiadvány 1858 januárjában megszűnt, de néhány hónappal későbbJókai úgy döntött, hogy új lapot indít Üstökös címmel, amelnek kiadói és szerkesztői feladatait is felvállalta. Heckenast a nyomdai kivitelezést végezte. Jókai az írásokon túl a rajzokat is készítette egészen addig, amíg nem kezdett dolgozni lapjánál egy fiatal rajzoló, aki még a Nagy Tükör felhívására vitte el megmutatni rajzait. Jankó János első munkái még alig nevezhetők karikatúrának, leginkább az arcok és néhol az alakok eltorzításával próbálkozott, s humor inkább a kísérőszövegben volt olvasható. Az 1833-ban Tótkomlóson született rajzoló festőművésznek készült, de számos sikeres kiállítás ellenére, — leginkább megélhetési okok miatt — az újságrajzolást választotta, -és ő lett az első magyar karikaturista, aki már tudatosan ezzel a műfajjal foglalkozott. Jókai és Jankó nagy tisztelői voltak Busch munkásságának, akinek rajzsorozatait az Üstökös is közölte. Követendő példának tekintették ezt az elbeszélési formát, és ők maguk is többször készítettek verses rajzsorozatokat, amelyekben a rajzok még leginkább illusztráció jellegűek voltak. Önálló főhőseik voltak, mint pl. Gömböcz és Csukli, a vékony magas és az alacsony kövér figura. Az alcím: Viszontagságos regény versekben, írta Jókai Mór, illusztrálta 40 képpel Jankó János. A történet öt folytatásban jelent meg 1877. január 13-tól február 10-ig. (2-6 sz.) Egy rész két oldalon, oldalanként 4 képből és a hozzá, kapcsolódó versből állt. A második lap alján a ma is használatos „folytatódik", „vége következik"és „Vége" feliratokkal zárult. Más történeteknek verses regény, versekben kerekített regény volt az alcíme. Narratio comica címmel is jelentek meg történetek, amelyek igen változatosak voltak. Készült elbeszélés A Kaczér testvérekről, Al-Körmes basáról, az Uraságról és a kocsisról. Állandó főhős volt például Magyar Miska és Német Miska. Az Üstökösön kívül más élclapok is közöltek hosszabb rövidebb képsorozatokat, szöveggel vagy szöveg nélkül, de ezek leginkább aktuális politikai eseményekhez kapcsolódó, főleg formai hasonlóságon alá puló rajzsorozatok voltak. Magyarországon, azon túl hogy eredeti nyelven elérhetőek voltak a német, angol és francia élclapok, ezekből a kiadványokból a hazai lapok át is vettek képtörténeteket. A magyai olvasó jól ismerte a képregény történeténél ezen első alkotásait. Jankó János, később Bér Dezső, Garay Ákos, Manno Miltiádész és még számos karikaturista munkássága révén hozzájárult a képtörténet klasszikus formájának kialakításához.
Pulitzer József - aki Jankó János szülővárosától nem messze, Makón született 1847. április 10-én - fontos szerepet vállalt abban, hogy az Európából ismert képes történetekből Amerikában megszülethessen a valódi képregény. Apja Pulitzer Fülöp kereskedő, sikeres üzletember, aki Berger Eliza Lujza nevű feleségével boldog házasságban élt, és összesen kilenc gyermeknek adtak életet. József negyedikként látta meg a napvilágot. A nyughatatlan természetű fiatalember nem nagyon bírta a kötöttségeket. 1864-ben, miután magához vette atyai örökségét, Amerikába utazott. Az akkor 17 éves fiatalember az angolt nem beszélte, a pénze mind elfogyott. Javában dúlt a polgárháború, de ez a helyzet kapóra jött számára. Toborzóügynökök segítésével az I. New York-i Lincoln lovasezredbe került, ahol Kari Schulz lett a parancsnoka. A következő év júniusában leszerelt, s előbb New Yorkba, majd októberben St. Louisba érkezett, újra pénz nélkül. Az angol nyelv elsajátításában már előrébb haladt, és rövidesen egy ügyvédi irodába került dolgozni, ahol segítették, hogy kitanulja az ügyvéd szakmát. 1867-ben jogászképesítést szerzett, s még ugyanebben az évben megkapta az amerikai állampolgárságot. 1872-ben próbálkozott először a sajtópiacon, és tulajdonrészt vásárolt a Westliche Posfoól. Itt azonban túlzott önállóságot próbált biztosítani magának, aminek következtében visszavásárolták tőle a tulajdonrészét egészen jó áron. Harmincezer dollárt kapott, amellyel megalapozta későbbi jövőjét. Európai útjáról hazatérve egy aukción megvásárolta kettőezerötszáz dollárért az Evening Dispatch című lapot, amelyhez társult az Evening Post is. A kettőből hozta létre a Sí. Louis Post-Dispatch című újságot. Segédszerkesztőnek magához vette Cockervillt. Úgy gondolták, ha naponta újabb és újabb szenzációkat közölnek, és reformokat követelnek, mindezek mellett mulattatnak, szórakoztatnak nevelő és oktató célzattal, valamint növelik a képek mennyiségét, mindenki számára fogyasztható, népszerű, nagy példányszámú napilapot tudnak előállítani. Ám 1882-ben a segédszerkesztője, Cockervill önvédelemből lelőtt egy felháborodott ügyvédet. Pulitzernek ezért el kellett hagynia St. Louist. 1883-ban New Yorkban 346 ezer dollárért Jay Gouldtól részletfizetési kedvezménnyel megvásárolta a The New York World című demokrata lapot. Ezek mellett megtartotta a Post-Dispatcht is. Pulitzer 36 éves, amikor 1883. május 11-én megjelentette a The World első számát. A címből elhagyta a New York nevet, s nemes egyszerűséggel csak a könnyen kiejthető Worldöt használta. St. Louis-ból áthozta a Post-Dispatch szerkesztőségének kétharmadát, köztük Cockervillt is, és más New York-i lapoktól is csábított át embereket. Célja az volt, hogy a népszerű tömeglap és a magas szintű elit lap típusát egyesítse egyetlen, színvonalas napilapban. Közölt portrékat, illusztrációkat és politikai karikatúrát. Új, nagybetűs tipográfiát vezetett be. A nyolcoldalas lap ára mindössze kettő cent volt, és hétvégén is csak három centért lehetett megvásárolni az akkor 12 oldalas + 4 oldal mellékletet tartalmazó lapot. Bevezette a vasárnapi mellékletet, a Sunday Worldöt, amely 1885-ben 40 oldalon 200 000 példányban került forgalomba. Két év múlva 48 oldallal és 250 000 példányban jelent meg, s 1895-ben már 450 000 volt a példányszám. Minden korábbi újságnál több képet közölt, és nagy jelentőséget tulajdonított a karikatúrának is. Arra gondolt, hogy ezáltal a hiányos nyelvtudással rendelkező bevándorlók is hozzájutnak a legfrissebb hírekhez, információkhoz. Számításai beváltak, s a World példányszáma rendkívüli magasságokat ért el. Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnépszerűbb lapja lett. Pulitzer 1887-ben szemidegsorvadás miatt kezdte elveszíteni a látását, s ettől kezdve nem vett részt a napi munkában. Személyi titkárainak segítségével azonban mindenre figyelt, és mindent kézben tartott. 1893-ban a lap tízéves fennállása alkalmából 100 oldalas jubileumi számot jelentetett meg, s nem sokkal később, az amerikai újságok közül elsőként színes mellékletet nyomtatott. A The Sunday World, amelynek felelős szerkesztője Morill Godard volt, aki a színes nyomatokkal díszített, pazarul illusztrált, szórakoztató olvasmányokat tartalmazó vasárnapi melléklet típusát teremtette meg. Ennek a lapfajtának volt fontos kelléke a karikatúra illetve a karikatúrasorozat.
Richárd Féltőn Outcault grafikus 1895-ben jelent meg Pulitzernél, és felajánlotta, hogy az európai képes történetek mintájára olyan rajzsorozatokat készít, amelyekhez nincs szükség képaláírásokra, a képek önmagukban mesélik el a történetet, s csak annyi szöveget írnak (azt is a képkockán belülre) ami feltétlenül szükséges a megértéshez. Outcault 1863. január 14-én Lancasterben (Ohio) született Yesse és Catherine Outcault fiaként. Már gyerekkorában látható volt művészi tehetsége, amelyet gyakorlással, tanulással fejlesztett különböző képzőművészeti társaságokban. Az Edison Laboratoriesnek szüksége volt néhány illusztrációra, amit egy kiállításon mutattak be, s ezek elkészítésére Outcaultot kérték fel. Rajzai nagy tetszést arattak, s hamarosan az Edison\'s West Orange-nál New Yersey-ben dolgozhatott teljes munkaidőben. 1889-ben Edison kinevezte a cég hivatalos művészének, és elküldte Párizsba a Világkiállításra, ahol a latin negyedben folytathatta művészi tanulmányait. 1890-ben visszatért New Yorkba, és csatlakozott az Electrical World magazinhoz, amely Edison egyik barátjának volt a tulajdonában. Vicceket és rajzokat készített néhány humoros hetilapnak, magazinnak, amelyek közül a Truth volt a legjelentősebb. Humorát és művészetét kedvezően fogadták, és munkái egyre gyakrabban jelentek meg. Sokat foglalkozott a szegény negyedben élőkkel. A Tmthbzn egymás után négy alkalommal is megjelent már egy kopasz, nagy fülű, ázsiai szemvágású gyerek hosszú tunikába öltözve, amint a New York-i nyomornegyedben különböző kalandokba keveredik.
Pulitzer József - aki Jankó János szülővárosától nem messze, Makón született 1847. április 10-én - fontos szerepet vállalt abban, hogy az Európából ismert képes történetekből Amerikában megszülethessen a valódi képregény. Apja Pulitzer Fülöp kereskedő, sikeres üzletember, aki Berger Eliza Lujza nevű feleségével boldog házasságban élt, és összesen kilenc gyermeknek adtak életet. József negyedikként látta meg a napvilágot. A nyughatatlan természetű fiatalember nem nagyon bírta a kötöttségeket. 1864-ben, miután magához vette atyai örökségét, Amerikába utazott. Az akkor 17 éves fiatalember az angolt nem beszélte, a pénze mind elfogyott. Javában dúlt a polgárháború, de ez a helyzet kapóra jött számára. Toborzóügynökök segítésével az I. New York-i Lincoln lovasezredbe került, ahol Kari Schulz lett a parancsnoka. A következő év júniusában leszerelt, s előbb New Yorkba, majd októberben St. Louisba érkezett, újra pénz nélkül. Az angol nyelv elsajátításában már előrébb haladt, és rövidesen egy ügyvédi irodába került dolgozni, ahol segítették, hogy kitanulja az ügyvéd szakmát. 1867-ben jogászképesítést szerzett, s még ugyanebben az évben megkapta az amerikai állampolgárságot. 1872-ben próbálkozott először a sajtópiacon, és tulajdonrészt vásárolt a Westliche Posfoól. Itt azonban túlzott önállóságot próbált biztosítani magának, aminek következtében visszavásárolták tőle a tulajdonrészét egészen jó áron. Harmincezer dollárt kapott, amellyel megalapozta későbbi jövőjét. Európai útjáról hazatérve egy aukción megvásárolta kettőezerötszáz dollárért az Evening Dispatch című lapot, amelyhez társult az Evening Post is. A kettőből hozta létre a Sí. Louis Post-Dispatch című újságot. Segédszerkesztőnek magához vette Cockervillt. Úgy gondolták, ha naponta újabb és újabb szenzációkat közölnek, és reformokat követelnek, mindezek mellett mulattatnak, szórakoztatnak nevelő és oktató célzattal, valamint növelik a képek mennyiségét, mindenki számára fogyasztható, népszerű, nagy példányszámú napilapot tudnak előállítani. Ám 1882-ben a segédszerkesztője, Cockervill önvédelemből lelőtt egy felháborodott ügyvédet. Pulitzernek ezért el kellett hagynia St. Louist. 1883-ban New Yorkban 346 ezer dollárért Jay Gouldtól részletfizetési kedvezménnyel megvásárolta a The New York World című demokrata lapot. Ezek mellett megtartotta a Post-Dispatcht is. Pulitzer 36 éves, amikor 1883. május 11-én megjelentette a <i>The World</i> első számát. A címből elhagyta a New York nevet, s nemes egyszerűséggel csak a könnyen kiejthető Worldöt használta. St. Louis-ból áthozta a Post-Dispatch szerkesztőségének kétharmadát, köztük Cockervillt is, és más New York-i lapoktól is csábított át embereket. Célja az volt, hogy a népszerű tömeglap és a magas szintű elit lap típusát egyesítse egyetlen, színvonalas napilapban. Közölt portrékat, illusztrációkat és politikai karikatúrát. Új, nagybetűs tipográfiát vezetett be. A nyolcoldalas lap ára mindössze kettő cent volt, és hétvégén is csak három centért lehetett megvásárolni az akkor 12 oldalas + 4 oldal mellékletet tartalmazó lapot. Bevezette a vasárnapi mellékletet, a Sunday Worldöt, amely 1885-ben 40 oldalon 200 000 példányban került forgalomba. Két év múlva 48 oldallal és 250 000 példányban jelent meg, s 1895-ben már 450 000 volt a példányszám. Minden korábbi újságnál több képet közölt, és nagy jelentőséget tulajdonított a karikatúrának is. Arra gondolt, hogy ezáltal a hiányos nyelvtudással rendelkező bevándorlók is hozzájutnak a legfrissebb hírekhez, információkhoz. Számításai beváltak, s a World példányszáma rendkívüli magasságokat ért el. Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnépszerűbb lapja lett. Pulitzer 1887-ben szemidegsorvadás miatt kezdte elveszíteni a látását, s ettől kezdve nem vett részt a napi munkában. Személyi titkárainak segítségével azonban mindenre figyelt, és mindent kézben tartott. 1893-ban a lap tízéves fennállása alkalmából 100 oldalas jubileumi számot jelentetett meg, s nem sokkal később, az amerikai újságok közül elsőként színes mellékletet nyomtatott. A The Sunday World, amelynek felelős szerkesztője Morill Godard volt, aki a színes nyomatokkal díszített, pazarul illusztrált, szórakoztató olvasmányokat tartalmazó vasárnapi melléklet típusát teremtette meg. Ennek a lapfajtának volt fontos kelléke a karikatúra illetve a karikatúrasorozat.
Richárd Féltőn Outcault grafikus 1895-ben jelent meg Pulitzernél, és felajánlotta, hogy az európai képes történetek mintájára olyan rajzsorozatokat készít, amelyekhez nincs szükség képaláírásokra, a képek önmagukban mesélik el a történetet, s csak annyi szöveget írnak (azt is a képkockán belülre) ami feltétlenül szükséges a megértéshez. Outcault 1863. január 14-én Lancasterben (Ohio) született Yesse és Catherine Outcault fiaként. Már gyerekkorában látható volt művészi tehetsége, amelyet gyakorlással, tanulással fejlesztett különböző képzőművészeti társaságokban. Az Edison Laboratoriesnek szüksége volt néhány illusztrációra, amit egy kiállításon mutattak be, s ezek elkészítésére Outcaultot kérték fel. Rajzai nagy tetszést arattak, s hamarosan az Edison\'s West Orange-nál New Yersey-ben dolgozhatott teljes munkaidőben. 1889-ben Edison kinevezte a cég hivatalos művészének, és elküldte Párizsba a Világkiállításra, ahol a latin negyedben folytathatta művészi tanulmányait. 1890-ben visszatért New Yorkba, és csatlakozott az Electrical World magazinhoz, amely Edison egyik barátjának volt a tulajdonában. Vicceket és rajzokat készített néhány humoros hetilapnak, magazinnak, amelyek közül a Truth volt a legjelentősebb. Humorát és művészetét kedvezően fogadták, és munkái egyre gyakrabban jelentek meg. Sokat foglalkozott a szegény negyedben élőkkel. A Tmthbzn egymás után négy alkalommal is megjelent már egy kopasz, nagy fülű, ázsiai szemvágású gyerek hosszú tunikába öltözve, amint a New York-i nyomornegyedben különböző kalandokba keveredik.
Pulitzer József - aki Jankó János szülővárosától nem messze, Makón született 1847. április 10-én - fontos szerepet vállalt abban, hogy az Európából ismert képes történetekből Amerikában megszülethessen a valódi képregény. Apja Pulitzer Fülöp kereskedő, sikeres üzletember, aki Berger Eliza Lujza nevű feleségével boldog házasságban élt, és összesen kilenc gyermeknek adtak életet. József negyedikként látta meg a napvilágot. A nyughatatlan természetű fiatalember nem nagyon bírta a kötöttségeket. 1864-ben, miután magához vette atyai örökségét, Amerikába utazott. Az akkor 17 éves fiatalember az angolt nem beszélte, a pénze mind elfogyott. Javában dúlt a polgárháború, de ez a helyzet kapóra jött számára. Toborzóügynökök segítésével az I. New York-i Lincoln lovasezredbe került, ahol Kari Schulz lett a parancsnoka. A következő év júniusában leszerelt, s előbb New Yorkba, majd októberben St. Louisba érkezett, újra pénz nélkül. Az angol nyelv elsajátításában már előrébb haladt, és rövidesen egy ügyvédi irodába került dolgozni, ahol segítették, hogy kitanulja az ügyvéd szakmát. 1867-ben jogászképesítést szerzett, s még ugyanebben az évben megkapta az amerikai állampolgárságot. 1872-ben próbálkozott először a sajtópiacon, és tulajdonrészt vásárolt a Westliche Posfoól. Itt azonban túlzott önállóságot próbált biztosítani magának, aminek következtében visszavásárolták tőle a tulajdonrészét egészen jó áron. Harmincezer dollárt kapott, amellyel megalapozta későbbi jövőjét. Európai útjáról hazatérve egy aukción megvásárolta kettőezerötszáz dollárért az Evening Dispatch című lapot, amelyhez társult az Evening Post is. A kettőből hozta létre a Sí. Louis Post-Dispatch című újságot. Segédszerkesztőnek magához vette Cockervillt. Úgy gondolták, ha naponta újabb és újabb szenzációkat közölnek, és reformokat követelnek, mindezek mellett mulattatnak, szórakoztatnak nevelő és oktató célzattal, valamint növelik a képek mennyiségét, mindenki számára fogyasztható, népszerű, nagy példányszámú napilapot tudnak előállítani. Ám 1882-ben a segédszerkesztője, Cockervill önvédelemből lelőtt egy felháborodott ügyvédet. Pulitzernek ezért el kellett hagynia St. Louist. 1883-ban New Yorkban 346 ezer dollárért Jay Gouldtól részletfizetési kedvezménnyel megvásárolta a The New York World című demokrata lapot. Ezek mellett megtartotta a Post-Dispatcht is. Pulitzer 36 éves, amikor 1883. május 11-én megjelentette a The Worldelső számát. A címből elhagyta a New York nevet, s nemes egyszerűséggel csak a könnyen kiejthető Worldöt használta. St. Louis-ból áthozta a Post-Dispatch szerkesztőségének kétharmadát, köztük Cockervillt is, és más New York-i lapoktól is csábított át embereket. Célja az volt, hogy a népszerű tömeglap és a magas szintű elit lap típusát egyesítse egyetlen, színvonalas napilapban. Közölt portrékat, illusztrációkat és politikai karikatúrát. Új, nagybetűs tipográfiát vezetett be. A nyolcoldalas lap ára mindössze kettő cent volt, és hétvégén is csak három centért lehetett megvásárolni az akkor 12 oldalas + 4 oldal mellékletet tartalmazó lapot. Bevezette a vasárnapi mellékletet, a Sunday Worldöt, amely 1885-ben 40 oldalon 200 000 példányban került forgalomba. Két év múlva 48 oldallal és 250 000 példányban jelent meg, s 1895-ben már 450 000 volt a példányszám. Minden korábbi újságnál több képet közölt, és nagy jelentőséget tulajdonított a karikatúrának is. Arra gondolt, hogy ezáltal a hiányos nyelvtudással rendelkező bevándorlók is hozzájutnak a legfrissebb hírekhez, információkhoz. Számításai beváltak, s a World példányszáma rendkívüli magasságokat ért el. Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnépszerűbb lapja lett. Pulitzer 1887-ben szemidegsorvadás miatt kezdte elveszíteni a látását, s ettől kezdve nem vett részt a napi munkában. Személyi titkárainak segítségével azonban mindenre figyelt, és mindent kézben tartott. 1893-ban a lap tízéves fennállása alkalmából 100 oldalas jubileumi számot jelentetett meg, s nem sokkal később, az amerikai újságok közül elsőként színes mellékletet nyomtatott. A The Sunday World, amelynek felelős szerkesztője Morill Godard volt, aki a színes nyomatokkal díszített, pazarul illusztrált, szórakoztató olvasmányokat tartalmazó vasárnapi melléklet típusát teremtette meg. Ennek a lapfajtának volt fontos kelléke a karikatúra illetve a karikatúrasorozat.
Richárd Féltőn Outcault grafikus 1895-ben jelent meg Pulitzernél, és felajánlotta, hogy az európai képes történetek mintájára olyan rajzsorozatokat készít, amelyekhez nincs szükség képaláírásokra, a képek önmagukban mesélik el a történetet, s csak annyi szöveget írnak (azt is a képkockán belülre) ami feltétlenül szükséges a megértéshez. Outcault 1863. január 14-én Lancasterben (Ohio) született Yesse és Catherine Outcault fiaként. Már gyerekkorában látható volt művészi tehetsége, amelyet gyakorlással, tanulással fejlesztett különböző képzőművészeti társaságokban. Az Edison Laboratoriesnek szüksége volt néhány illusztrációra, amit egy kiállításon mutattak be, s ezek elkészítésére Outcaultot kérték fel. Rajzai nagy tetszést arattak, s hamarosan az Edison\'s West Orange-nál New Yersey-ben dolgozhatott teljes munkaidőben. 1889-ben Edison kinevezte a cég hivatalos művészének, és elküldte Párizsba a Világkiállításra, ahol a latin negyedben folytathatta művészi tanulmányait. 1890-ben visszatért New Yorkba, és csatlakozott az Electrical World magazinhoz, amely Edison egyik barátjának volt a tulajdonában. Vicceket és rajzokat készített néhány humoros hetilapnak, magazinnak, amelyek közül a Truth volt a legjelentősebb. Humorát és művészetét kedvezően fogadták, és munkái egyre gyakrabban jelentek meg. Sokat foglalkozott a szegény negyedben élőkkel. A Tmthbzn egymás után négy alkalommal is megjelent már egy kopasz, nagy fülű, ázsiai szemvágású gyerek hosszú tunikába öltözve, amint a New York-i nyomornegyedben különböző kalandokba keveredik.
Yellow Kid, Sárga kölyök
R. fF. Outcault, 1896
Ekkor még senki sem figyelt fel a kis alakra. Amikor Outcault felajánlotta Pulitzernek a kis figura közlési lehetőségét, a lap olyan nyomdatechnikai problémával nézett szembe, amelyre évek óta keresték a megoldást. A színes nyomáshoz gyorsan száradó festékekre volt szükség, hogy a rotációs gépekről nagy példányszámban lekerülő nyomatok ne ragadjanak össze, ne üssenek át. A legtöbb problémát a sárga szín jelentette, ugyanis ez száradt a legkevésbé. A kis karikatúrafigura megjelenésével egy időben új sárga festéket is ajánlottak a nyomtatáshoz. A javaslat az volt, hogy a kis figura földig érő tunikája eléggé nagy felület, ezt nyomják sárgával, s így lehet megbizonyosodni arról, hogy a festék valóban megfelelő ütemben szárad-e. Yellow Kid, azaz Sárga kölyök lett az új karikatúrafigura elnevezése, utalva annak sárga színű ruhájára. A próbálkozás mind nyomdatechnikailag, mind sajtótörténeti szempontból sikerrel járt. A nyomda számára lehetővé vált a színes lapok gyors nyomtatása, s a napilapok hétvégi mellékletében helyet kapott egy új műfaj, amelyről akkor még sejteni sem lehetett, hogy létrejöttének jelentősége az ugyancsak ebben az évben feltalált filmével vetekszik. A Sárga kölyök előtt is számos képes történet jelent meg az amerikai lapokban, amelyeket még nem tekintünk képregényeknek. Hasonlóan mint az Európában megismert verses-képes elbeszélések ez a közlési forma Amerikában is népszerű volt. Miben jelentett akkor újdonságot a Sárga kölyök megjelenése? Új képtípust hozott létre, amely alapjaiban tért el a korábbi illusztrációktól. A magyar élclapokból is jól ismert képes elbeszélési formákban a rajzok a leírt szöveg illusztrálását szolgálták. A történetek gyakran a rajzok nélkül is érthetőek, élvezhetőek voltak. Más esetekben viszont a szöveg nélküli képsorozatok minden narráció nélkül, önmagukban is értelmezhetőek. A Yellow Kid esetében új képi elem, a szóbuborék megjelenése jelentette az újdonságot. A képek alól eltűnt a leíró-elbeszélő rész, a rajzok egymás mellé, illetve egymás alá helyezve az olvasási szokásoknak megfelelően balról jobbra, fentről lefelé jól értelmezhetőek. Kidolgozásuk annyira logikus, hogy a jelenetből lehet következtetni az előzményekre, illetve előre sejthetőek a következmények. Szöveg csak a párbeszédek közlésére, önálló szóbuborékban - apró felhőcske, amelyből egy nyíl vagy vonal mutatja a hangzás irányát, tudniillik, ki a beszélő - található. A párbeszéd elhangzása ugyanis időt vesz igénybe, a beszélőnek a mozgása, gesztikulációja, arckifejezése gyakran egészen más a szöveg megkezdésekor, mint annak befejezésekor. A rajzolónak el kell döntenie, hogy a mozgássor melyik fázisa jellemző az elhangzó információra. Ennek
megfelelően olyan figuraábrázolást kell végeznie, amely összegzi a mondandóhoz kapcsolódó gesztusokat. Tehát nem a valóság egy kimerevített pillanatát látjuk a képregény képkockáiban, hanem egy tömörített, jellemző pillanatot. Szöveg — elbeszélés vagy dialógus formájában - csak akkor került a történetbe, ha az esemény a képről már semmiképp nem olvasható ki, vagy a magyarázat rendkívüli módon megnövelné a történet terjedelmét.
„ A sárga kölykök nagybetűs háborúja"1898-ban
William Randolp Hearst, a gazdag kaliforniai családból származó tehetséges de ugyanakkor gátlástalan fiatalember megirigyelte Pulitzer sikereit, és úgy döntött, nála jelentősebb sajtóbirodalmat hoz létre. A Pulitzer öccse, Albert által 1882-ben alapított Morning Yournal című lapra vetett szemet, amely anyagi nehézségekkel küzdött. Egy közbeiktatott lépcsőn keresztül ezt az orgánumot vette meg Hearst, aki szemérmetlenül a The World székházában bérelt irodát új lapja számára. New York Yournal címmel 1895. november 7-én jelent meg az első szám, s már az induláskor etikátlan módszereket alkalmazott. Egyszerűen ellopta a híreket a The World hírszolgálatától, és mindenben utánozta a konkurens sajtót, illetve a lopott ötletek továbbgondolásával megpróbálta túlszárnyalni azt. A szenzációkeltés elvén haladva egy még olcsóbb, még népszerűbb tömeglapot kívánt létrehozni. A valódi csatározás a két sajtómágnás között lapjaik vasárnapi melléklctének kialakításában vette kezdetét. Pulitzer eleinte nem látott nagyobb veszélyt Hearst utánzásaiban, hiszen rendkívül felkészült munkatársai, a tehetséges Goddarddal az élen, kellő garanciát jelentettek elképzelései megvalósításához. 1896. január végén Hearst döntő lépésre szánta cl magát. A The Sunday World teljes szerkesztőségét, magasabb bért kínálva, átcsábította lapjához. Pulitzer ráígérve ellenfele ajánlatára mindössze 24 órára tudta visszaszerezni munkatársait, mivel Hearst újra emelte a tétet, és a beígért még magasabb fizetésért saját lapjához szerződtette a hétvégi melléklet szerkesztőgárdáját. Sikerült átcsábítania a The Worldből Outcaultot, a Sárga kölyök rajzolóját is, akinek pótlására Pulitzer egy másik illusztrátort, George
Lukst szerződtette, így állt elő az a furcsa helyzet, hogy a Sárga kölyök mindkét újság vasárnapi mellékletében megjelenhetett. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset az amerikai sajtó történetében, de ez teremtett precedenst a későbbi gyakorlathoz, aminek következtében sok képregényfigura szakadhatott el eredeti rajzolójától. Évekig tartó csatározás folyt a két sajtómágnás között, a példányszám emelése, a népszerűség, a politikai hatalom és a nagyobb profit érdekében. Tény, hogy Hearst lényegesen nagyobb lehetőséget látott Pulitzernél az új rajzolt figurákban, amelyek egyre gyakrabban jelentek meg lapjaiban. A kor tehetséges rajzolóit csábította maga mellé, mindenekelőtt Richárd F. Outcaultot, és Rudolph Dirkset, aki 1877-ben egy fafaragó fiaként Németországban született, és hétéves korában vándoroltak ki szüleivel Amerikába.
