Mi a természet?
A rajtam kívül álló környezetem?
És mi a levegő? Ha beszippantom, enyém, ha kifújom, természeté?
És az étel?
Hol a határvonal, ha nem a bőrfelületem az?
Mindezek az élő agyam gondolatai. Azé a szervemé, ami csakis közvetett úton tart kapcsolatot a külvilággal: érzékszerveim és vérem által biztosított úton érintkezik a természettel, a gondolatok pedig ezen tapasztalatok útján formálódnak meg.
Mindebből következik, hogy az egyetlen valódi elhatárolódás csakis a gondolat és a természet között áll fenn. Ezáltal képes a gondolat túlszárnyalni a természet törvényein, képzelete erejével létre tud hozni olyan dolgokat, amik a természetben nem találhatók meg, és attól különböző rendszereket képes megalkotni.
A gondolat sokféle közvetett utat találhat magának a természethez, ami ha közvetlenné válik, akkor a hordozott információtartalomból teremtéssé válik. Nem mágikus, nem természetfeletti, csupán egy beérett kapcsolat.
A természet is talál közvetlen utat a gondolathoz: ez a halál élménye.
Ezek a gondolataim éledtek újjá, amikor olvastam a ma megjelenő A föld alatti ember című regényt.
Lass Péter műve ma jelenik meg a KIMTE gondozásában, a Publio Kiadó könyvesboltjában. E-könyv ez is, hiszen ma már a papír lassúbb információhordozó eszköz az interneten száguldozó digitális jeleknél. Tudod, azoknál a kis izéknél, amiket szintén az emberi elme teremtett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése